Kádár János bírái előtt. Egyszer fent, egyszer lent, 1949-1956 - Párhuzamos archívum (Budapest, 2001)

I. FEJEZET FENT ÉS LENT - KOMMUNISTA LIBIKÓKA

május 5-én magyar elvtársainak -, hogy ne rombolják le Rákosi elvtárs tekintélyét, mert ez a párt tekintélye is, ...ne maradjon folt sem Rákosi elvtárs nevén, sem a központi vezetőségen."

599 Gyakorlatiasabb volt Vorosilov javaslata, „úgy kell ezekró'l a hibákról beszélni, mint amilyeneket Péter Gábor követett el"/'

00 Még kevésbé volt kívánatos, hogy bármilyen formában Moszkva felelőssége merüljön fel. 1954. október 6-án - amikor már végkifejlete felé közeledett a pártvezér és a miniszterelnök küzdelme - Rákosi Mátyás beszámolt a politikai bizottságnak „a rehabilitálás helyzetéről".

601 Ezen az ülésen a „Rajk-ügy" felülvizsgálatánál mégis előjött a szovjet kapcsolat, hogy mindez mégsem tekinthető talán pusztán magyar belügynek. A Politikai Bizottság végül „felhatalmazta - a szovjetunióbeli gyógykezelésre készülő - Rákosi Mátyás elvtársat, hogy amennyiben módja lesz rá, az SZKP megfelelő vezetőjével beszélje meg, mily módon tartják legcélszerűbbnek a Rajk-ügy felülvizsgálását..." A konkrét gyakorlattal ellentétben a politikai bizottság azonban igényt tartott arra is, hogy „biztosítani kell a teljes igazság felderítését és az eredménynek megfelelően a teljes rehabilitálás biztosítását" [sic!].

602 Végül, szinte mellékesen a politikai bizottság határozott arról, hogy „a BM vizsgálja meg, és tegyen javaslatot arra vonatkozólag, mi legyen azokkal a személyekkel, akik hamis jegyzőkönyvek aláírására kényszerítették és bántalmazták a letartóztatottakat".

m Kádár János - pártszerűen - nyitott ajtókon dörömbölt tehát, amikor bő hónappal később, 1954. november 12-i „jegyzetében"

604 maga is felelősségrevonást követelt. Eszébe sem jutott, hogy ezt kiterjessze Rákosira, vagy a moszkvai szálakat bolygassa. Követelte viszont a BM-ben „a lelkiismeretlenség, a korrumpáltság következtében ott mélyen berágódott immoralitás" felszámolását.

605 Szerinte ehhez nem sok embert kell eltávolítani, maga csak egyvalakit tartott szükségesnek megemlíteni: Farkas Vladimírt. Kádár feljegyzése azonban jóval több volt, mint valamiféle, egykori kihallgatójának szóló személyes bosszú. Azt kívánta nagyon határozottan jelezni, bár csak kerületi párttitkár, de igényt formál arra, hogy a párt vezető testületeinek, magának az első titkárnak, megfogalmazhassa tanácsait. Számára a pozíciót nem a poszt, hanem a befolyás jelentette, s ennek próbált érvényt szerezni. A levélnek volt azonban egy látszólag apró, de figyelemre méltó jellegzetessége, a tegező forma. Rákosi „a börtönviselt embereknek felajánlotta a pertut, amit én visszautasítottam. Azt mondtam neki, ha akarja tegezhet, de én már csak az életkori különbség miatt „Konzultációk". Dokumentumok a magyares szovjet pártvezetők két moszkvai találkozójáról 1954—1955-ben. Közli Rainer M. János és Urbán Károly. Múltunk, 1992. 4. sz. 136-137. p.; Idézi Baráth. Az. MDP vezetése. 51. p. Hruscsov a magyar pártvezért is élesen bírálta: „Rákosi elvtárs [...] Berija provokációjával magyarázza a hibák Jel vetését, és azt hiszi, hogy miután Beriját agyonlőttük, agyon kell lőni a kritikát is." (Rainer: Nagy l. 2. 62. p. 600 Uo. 601 Szóbeli beszámolóról lévén szó, ennek szövege természetesen nem maradt fenn, és - szokás szerint - az ülésről készített jegyzőkönyv sem örökítette meg. A beszámolóhoz, négyen szóltak hozzá, köztük Farkas Mihály és (utolsóként) Nagy Imre, ezek tartalma is ismeretlen. Legfeljebb csak a meghozott határozatból következtethetünk rájuk. 602 A politikai bizottság mindezeken túl „a szükséges titkosság" garantálása érdekében mellőzendőnek tartotta „felesleges tanúk kihallgatását". 603 MOL M - KS 276. f. 53/197. őe. 4-5. 604 Lásd a 33b. számú dokumentumot. 605 Ekkor már nem Gerő Ernő, hanem Piros László volt a belügyminiszter.