Kádár János bírái előtt. Egyszer fent, egyszer lent, 1949-1956 - Párhuzamos archívum (Budapest, 2001)

I. FEJEZET FENT ÉS LENT - KOMMUNISTA LIBIKÓKA

Rákosi Mátyás tisztában legyenek vallomásának koncepciós voltával." 448 Károlyi tévedett, Janikovszky azonban felismerte a lényeget: „Ezt az ügyet alapvetően meghatározta az a tény, hogy a Rajk-ügyre épült, miután Péter Gábornak és a pártnak [azaz Rákosinaki is az' volt a véleménye, hogy Kádár Rajknak a maradványa [sic!]." 449 Talán valamiféle „túlbuzgalom" vezette Farkas Vladimírt, amikor elutasította Kádár „játszmaajánlatát", de még ez sem magyarázza a tanúkihallgatások vehemenciáját. Kádár esetében kihallgatták ifjúkori szerelmét, Döme Piroskát és még vagy harminc tanút, köztük a már említett Tényi Mátyást, Szakasits Árpádot, Schiffer Pált, vagy BM-es kollegái közül Igaz Sándort, Székely Lajost, Veres Józsefet, de Rajk Lászlónét, Cseresnyés Sándort, Tőkés Ottót, s a Standard-perben elítélt báró Dőry Edinát is. Donath „tanúi" között szerepelt Hatvány Lajosné, Lázár Vilmos, a szintén letartóztatott Káldor György, Oszkó Gyuláné. 450 Kállai ellen felvonultatták a volt politikai detektíveket, Piry Gábor volt hadbírót, aki később Major Ákos jobbkeze volt a népbíróságon, az egykori kisgazda Barcs Sándort és a szociáldemokrata Marosán Györgyöt. 451 A KEB szerint Kádárnak összesen 300 tanú vallomását olvasták fel. 452 Kádár is megkapta a maga „csőszkunyhóját" egy addigra már emigrált rendőrezredes, Harris Olivér személyében, akivel a forgatókönyv szerint az Akadémia közelében, az Arany János utcában, egy presszóban tartott fenn rendszeres kémkapcsolatot. Ez még a vallomásokat összeszerkesztő Komlós Jánosnak is sok volt, egyszerűen nevetségesnek tartotta. 453 „Az összefoglaló jelentés elküldése után - emlékezett Péter Gábor - Rákosi telefonon felhívott és megkérdezett, hogy »ez az ezredes benne legyen-e?« Ugyanis a Kádár-ügyben szerepelt egy Harris Olivér nevű ezredes, aki állítólag Nyugatról jött azzal a feladattal, hogy Kádár részére kémadatokat szolgáltasson, illetőleg Kádártól a kémada­tokat átvegye. Én ebben a koncepcióban nem hittem és javaslatomra Rákosi ezt a részt az ügyből kihagyta." 454 Péter Gábort itt szemmel láthatóan cserbenhagyta az emlékezete, „ez a rész" ugyanis egyáltalán nem maradt ki, hanem pusztán Harris neve nem hangzott el. „Rajk őrizetbe vétele után az imperialisták - hangzott a zárójelentésben - egy ezredes útján, akit Kádár megnevezett, és akinek nevét a bizottság a nyomozás érdekében nem kívánja közölni ­vették fel vele az érintkezést." 455 448 TH V - 150 019/1. 227. Károlyi Márton 1956. december 19-i vallomása. „Én ezt - folytatta Károlyi vallomását ­észrevettem, de a vallomást azért felvettem, mivel én is szerettem volna látni, hogy itt nemcsak Farkas Mihály egyéni akciójáról van szó, hanem a Kádárral kapcsolatos koncepcióról Rákosi Mátyás is tudomással bír. Ezt a jegyzőkönyvet Farkas Vladimír előttem postázta el Rákosi Mátyásnak. Arra megjegyzés nem érkezett, tehát világosan láttam, hogy az ügyre a legfelsőbb áment kimondták." 449 MOL M - KS 276. 1. 62/2. 78. Janikovszky Béla 1955. február 28-i vallomása. 450 Oszkóné férjét már korábban letartóztatták és elítélték. Hasonló sorsra jutott azonban előző férje, Pataki Ernő, a HM Katonai Elhárító Főcsoportfőnökség rádiócsoportjának főnöke is, akit szolgálati titoksértésért négy és fél évre ítéltek, mert állítólag híreket vitt neki Oszkőről. 451 TH IX/34. 452 MOL M - KS 276. f. 53/189. 52. Az iratok között elfekszik egy lista, amely 69 tanút sorol fel név szerint. (TH V - 150 322/3.) 453 MOL M - KS 276. f. 62/2. őe. 132. Kenessey Tamás 1955. február 2-i vallomása. 454 TH V - 150 019/1. 344. Péter Gábor 1957. február 2-i vallomása. 455 Lásda 15. számú dokumentumot. A bizottság jelentéséhez mellékelték Kádár János 1951. július 9-i „vallomását" - lásd a 14. számú dokumentumot -, amelyben szerepelt Harris neve.

Next

/
Oldalképek
Tartalom