A Grősz-per előkészítése 1951 - Párhuzamos archívum (Budapest, 2001)

II. FEJEZET DOKUMENTUMOK

tárgyaláson az utolsó szó jogán Schubert Antal feleségét fogja védelmébe venni, mint aki „véletlen került a konspirációba". Kihallgatása alatt nyugodtan viselkedett. Vallomásának egyes részleteit ismé­telte el. 413 Ipolyi Keller Tamás Kihallgatásáról jókedvűen tért vissza cellájába. „Idegkikapcsolódásnak" nevezi kihallgatását. Saját részére nem akar védőügyvédet, mert az esetleg elrontja ügyét. Jelentéktelennek tartja azonban szerepét az ügyben. 414 Kiss Horváth Mihály Arról beszél cellájában, hogy nagy hatással volt rá Endrédy Vendellel való szem­besítése. A szembesítésig aggályai voltak, hogy kiszabadulásuk után Endrédy Vendel szemrehányást fog kapni vallomásáért. A szembesítés aggályait eloszlat­ta, mert Endrédy „lehúzta magáról a leplet", mondja K. Horváth. Hangulata az utóbbi időben feltűnően jó. 415 Molnár Nivard Ferenc Cellájában továbbra is arról beszél, hogy [a] tárgyaláson vallomását teljes egé­szében fenntartja. „Esztelenségnek" tart bármit is eltagadni. Hangulata egy kis­sé megváltozott, nyugtalanabb lett. Kihallgatása alkalmával jó hangulatban volt. Jegyzőkönyvi vallomását megis­mételte és kijelenti, hogy a tárgyaláson fenntartja. 416 Gyéressy Ágoston Várja a szembesítését Vezér Ferenccel, Vezér gyilkosságával kapcsolatban. „Semmi mást nem érez Vezérrel szemben, csak kíváncsiságot." Kijelenti, hogy teljes egészében fenn fogja tartani. Kihallgatása során eddigi vallomását ismételte. Megfelelő hangsúllyal. 417 Rauch Attila A mai nap nyugodtabb hangulatban volt cellájában, ügyéről egyáltalán nem be­szél. Továbbra is azon gondolkodik, a P. Vezér gyilkosságán. 418 413 Lásd a II. fejezet 101. számú lábjegyzetét. 414 Ipolyi Keller Tamást 1951. augusztus 9-én zárt tárgyaláson öt évre ítélte a Budapesti Megyei Bíró­ság. BFL XXV. 4. f. 001219/1951; 1860/1990. Ipolyi Keller Tamás és társai. 415 Lásd a II. fejezet 104. számú lábjegyzetét. 416 Lásd a II. fejezet 105. számú lábjegyzetét. 417 Lásd a II. fejezet 106. számú lábjegyzetét. 418 Rauch Attilát 1950 szeptemberében tiltott határátlépés közben letartóztatták. Három év börtönbünte­tésre ítélték. Hetényi Varga Károly szíves közlése.

Next

/
Oldalképek
Tartalom