A Grősz-per előkészítése 1951 - Párhuzamos archívum (Budapest, 2001)

II. FEJEZET DOKUMENTUMOK

kezdeményezett, majd az ön vezetése alá került összeesküvés milyen tevékenységet fejtett ki a hatalom átvételének előkészítése érdekében? A hatalom átvételének előkészítése érdekében még Mindszenty személyes irá­nyításának idején először olyan szakemberek beszervezését kezdte meg Bozsik Pál, akik azután később részt vettek a kormányprogram kidolgozásában és al­kalmasak voltak arra, hogy majd az államapparátus vezető helyeit betöltsék. Később, amikor már én vezettem az összeesküvést, az amerikaiak utasításának megfelelően megkezdtük a kormányunk megszervezését, tanácsadói testület megszervezését a kormány mellé és fegyveres csoportok szervezését. 1950 nyarán Farkas Endre már írásban is elhozta az előzetes beszélgetéseink alapján összeállított teljes kormány névsorát, hogy aláírjam kinevezésüket, de én ezt még akkor nem találtam időszerűnek. Az általunk minisztereknek jelölt személyek közül a következők neveire emlékszem, melyeknek kinevezését he­lyeseltem és szóban jóváhagytam Farkasnak: miniszterelnök Bozsik Pál külügyminiszter Apor Gábor igazságügy-miniszter Farkas Endre honvédelmi miniszter Suhay Imre iparügyi miniszter Hévey László földművelésügyi miniszter Halács Ágoston. 35-4 Grősz József A fegyveres csoportok megszervezésére Farkas - mint ezt nekem jelentette ­Hévey Lászlónak és dr. Takács Istvánnak adott megbízást. A kormányunk mellé szervezett tanácsadói testületből nem tudok nevekre visszaemlékezni. A szakemberekként beszervezett személyek közül azokra em­lékszem, akik, mint pl. Farkas, Halács a kormányban is szerepelnek. Az összeesküvés gyakorlati tevékenységéhez tartoztak az amerikaiak részére készített különböző tárgyú írások, a kormányprogram elkészített részei. Történeti Hivatal V-105752/1. Grősz József és társai. 173-177. p. Gépelt tisztázat. A feljegyzést Grősz József az utolsó lap kivételével minden oldalon saját kezű aláírásával hitelesítette.

Next

/
Oldalképek
Tartalom