A Grősz-per előkészítése 1951 - Párhuzamos archívum (Budapest, 2001)
II. FEJEZET DOKUMENTUMOK
Az előadó azzal is fenyegette, hogy ügyét a nyilvánosság előtt meg fogják szellőztetni. Grősz nem akarta azt mondani, hogy a külföldi rádiók már bizonyára megemlékeztek elfogatásáról, sőt már előre meg is mondták azt, hogy mivel fogják majd vádolni. 278 Különben is sem itthon, sem külföldön nem hiszik ezeknek egyetlen szavukat sem. Ma többször beszélt arról, hogy előfordulhat, hogy nem jön vissza és az éjszakát ismét a pincében tölti. Ő tud megfelelően alkalmazkodni és vigyázni fog az egészségére, éppen ezért igyekezni fog olyan vallomást tenni, amit az előadója elfogad. Legutóbb is úgyszólván két mondattal oldotta meg ezt a kérdést. Ha csak a saját személyéről van szó, akkor nem tétovázik, azonban semmi esetre sem akar másokat is berántani. Egy alkalommal előadója megkérdezte tőle, hogy van-e még valami bűne, erre Grősz tagadólag válaszolt. Furcsa az, hogy itt az embernek saját magát kell vádolnia, hiszen az ember természetszerűleg is tiltakozik ez ellen. Egyházi körökben az a vélemény, hogy a kormányzat a Vatikántól való elszakadást készíti elő. Ennek első lépése volt a papok békepártjának megalakítása. Már az alakulás alkalmával mellüket verve hangoztatták, hogy a pápa egyházi téren csalhatatlan és ebben a kérdésben alávetik magukat a pápa rendelkezéseinek. Ugyanakkor azonban megfeledkeztek arról, hogy a pápa egyházjogi tekintetben is intézkedésre hivatott és így politikai kérdésekbe is beleszólhat. Már az a tény, hogy a kormányzat és Rákosi Mátyás hangoztatja azt, hogy tudomásul kell venni, hogy a római katolikus egyház alá van rendelve a pápának, arra mutat, hogy a kormányzat az egyház és a Vatikán között tulajdonképpen szakadást akar előidézni. Czapik igen dörgölődik a rendszerhez, Rákosi Mátyáshoz is sokat járt, amiért Mindszenty igen haragudott rá és több ízben is figyelmeztette. Ebben az időben Czapik még felelőtlen volt, most arra kíváncsi Grősz, hogy miután ő a felelős, hogyan fog cselekedni. A cigarettamegvonást Grősz igen nehezen viseli és cigarettánkat együtt szívjuk el, ami a köztünk fennálló viszonyt benyomásom szerint kedvezően alakítja. Grősz számít arra, hogy megkérdezik tőle és esetleg tőlem is, hogy adok-e neki a cigarettámból. Azt tanácsolta, hogy erre egyforma választ adjunk, mindketten tagadjuk le ezt a tényt. Grősz attól tart ugyanis, hogy ez esetben tőlem is megvonják a cigarettát és így szippantáshoz sem juthat. BFL XXV. 4.f 001211/1951; 744/1990. Grősz József és társai. 53-54. p. és Történeti Hivatal V—105752/1. Grősz József és társai. 129—130. p. Gépelt, hitelesítés nélküli másodpéldány. A külföldi rádiók adásait nem áll módunkban ellenőrizni, de a sajtó kétségkívül élénk figyelemmel kísérte a Grösz-pcr alakulását. Néhány példa a nemzetközi sajtóból: Neue Züricher Zeitung, 1951. június 24.: Der Prozeß gegen Erzbischof Grősz in Budapest; Die Neue Zeitung, 1951. június 29.: Fünfzehn Jahre Gefängnis für Erzbischof Grősz; Time, 1951. július 2.: Hungary - political trials; Neue Wiener Tageszeitung, 1951. július 12.: „Ich kannte Erzbischof Grősz sehr gut".