A Grősz-per előkészítése 1951 - Párhuzamos archívum (Budapest, 2001)
II. FEJEZET DOKUMENTUMOK
Azért nemcsak a püspökök és lelkipásztorok, hanem az ifjúság és a szüleik, továbbá a felnőtt hívek is nagyon hálásak Oszentségének a nemrégen kapott felhatalmazásokért, amelyek lehetővé teszik a misézést és a szentségekhez való járulást, a délutáni, sőt esti órákban. * * * A szentévet megfelelő módon igyekeztek megünnepelni. 1949 karácsonyának vigiliáját délben harangzúgás hirdette az összes városokban és falvakban a híveknek a római Szent Péter-bazilika szent kapujának kinyitását, és sokan jöttek össze a templomokban, hogy misét hallgassanak, és őszentsége szándékára imádkozzanak. Az év folyamán mindenféle ünnepségeket tartottak, amelyek a hívek figyelmét felhívták a nagy jubileumra. Kalocsán pl. a papság az érsek vezetésével körmenetileg [sic!] végezte el a templomok látogatását, mindig nagyszámú hívő jelenlétében. Ugyancsak Nagyboldogasszony ünnepe előtt a város hívei körmenetileg végezték el a négy templom meglátogatását. * * * Népünk a Boldogságos Szűz Mária iránt érzett veleszületett buzgóságával ünnepelte különös örömmel a Boldogságos Szűz test szerint való mennybevitelének dogmaként való kimondását' 99 és nagyszámban vett részt az ezen alkalomból december 8-10. napjain az egész országban tartott triduumokon. 200 A Boldogságos Szűzzel, a mi nagyasszonyunkkal, akinek mennybevitele ünnepén Szent István király országát és népét az Isten anyjának ajánlotta fel, ünnepeltük hálás szívvel a legfőbb és csalatkozhatatlan tanítót is, aki valóban az egész egyház örömére és vigaszságára ezzel a fényesen ragyogó gyönggyel ékesítette az istenszülő szűz homlokát. Történeti Hivatal V-105752/1. Grősz József és társai. 89-99. p. Gépelt, dátum és hitelesítés nélküli másolat. 1950. november l-jén mondta ki a pápa Szűz Mária mennybemenetelének keresztény tanítását hittételként. „Mária, miután földi életét befejezte, testével és lelkével az égi dicsőségbe vétetett." 200 Háromnapos lelkigyakorlatokon.