Egyházügyi hangulat-jelentések 1951, 1953 - Párhuzamos Archívum (Budapest, 2000)
II. FEJEZET LÁSZLÓ ISTVÁN 1951. ÉS 1953. ÉVI JELENTÉSEI
3. 1951. december 10-i jelentés DECEMBER 10. 1. A Váci utcai templom esti 7 órai miséi után dr. Sigmond Ernő lelkész egy héten át lelkigyakorlatot - „konferenciabeszédeket" 7 tartott karácsonyi előkészítésül. Sigmond ismert pesti szónok. Rövidebb, hosszabb beszédsorozataiban ezt teszi központtá: „Közeledik Isten országa." Másik jellegzetessége, hogy papnál szokatlanul élesen, részletezve bírálja a kapitalizmust. Beszéde elején arról beszélt, ami mindennek alapja: „...Van Isten ...Miatyánk legyen meg a Te akaratod..." Érintette az Isten akaratában való megnyugvás gondolatát, de nem ment el addig a következtetésig, hogy az embernek nem lehet célja új társadalmi rend megvalósítása, mert ez Isten jogaiba való vakmerő beavatkozás lenne s elterelné a figyelmet az élet végcéljáról: az örök életre való folytonos előkészületről. (Ezt kb. másfél éve magyarázták a papi szónokok.) Ma óvatosabbak a prédikációk. De azért oldalról odasuhintanak egyet-egyet. Ezt Sigmond is megtette. „Az a társadalom, amely nem vágyakozik Istenhez, beteg. Ha a mai életben körülnézünk, igazán nem kell nagyon keresnünk a példát, igazolást erre." 2. Az elmúlt hetekben az oktatási osztály részére több templomba benéztem. A diákmisék látogatottságát, szervezettségét figyeltem meg. Ilyen alkalommal legtöbbször azt tapasztaltam, hogy a prédikációkban időszerű vagy politikai vonatkozás egyáltalán nem volt. Nem véletlen, hogy a városmajori templom kivétel volt. December 2-án a fél 12 órai misén volt a prédikációban: „A karácsonyi lelki megtisztulás során el kellett tűnnie a civódásnak. Persze itt ne azokra a civódásokra gondoljunk, amik a PÁRT-ban pártnapokon vannak..." (A pap nevét nem tudtam meg.) A városmajori templom főszónoka: dr. Tóth János káplán szombaton este a kistemplomban tartott esküvőn ezt mondta a fiatal párnak: „Ti lesztek az igazság a tévedések világában." 3. Az Egyetemi-templomnak újabban népszerűvé vált szónoka van, dr. Nagy Ferenc, akispapok „lelkiigazgatója" személyében. A déli misén (1/2 1 órakor) prédikált a „hívek" ebben a templomban szokatlanul nagy tömegének jelenlétében. (Fiatalok, egyetemisták is sokan voltak. Csoportosan helyezkedtek el. Szeptemberben - az egyetemisták Véni Sanctéján - igen kevesen voltak, de a kispapok venisanctéján sok 7 A konferenciabeszéd célja, hogy valamilyen vallási igazságot világi, természetes megközelítéssel magyarázzon, illetve bizonyítson (leginkább a hitben kezdő vagy abban kétkedő, esetleg ellenséges gondolkodású hallgatóság előtt). A konferenciabeszéd szónoka leginkább a történelemből, bölcseletből, illetve a tapasztalatból veszi a példáit. 8 Helyesen: veni sancte - „Jöjj el Szentlélek Isten... " himnusz kezdő szavai. (Szerzője Róbert francia király.) A katolikus szentmisén a prédikáció előtt a Szentlélek segítségül hívására használatos. Egybeírva (venisancte) a katolikus iskolák tanévnyitó miséjének elnevezése.