Egyházügyi hangulat-jelentések 1951, 1953 - Párhuzamos Archívum (Budapest, 2000)
III. FEJEZET SZERÉNYI SÁNDOR 1953. ÉVI HAVIJELENTÉSEI
ba való bekapcsolódását. Eddigi értesüléseink szerint azok az esperesi papi megbeszélések voltak jók és célravezetők, ahol jók voltak az előadók. Nagyon rossz volt a fehéregyházmegyések 2 ülése, amelyet már az elején felolvasott Shvoy püspök leirata eleve aláásott. A leirat azzal foglalkozott, bár szívesen megengedi, hogy egyházi ülések a béke kérdésével foglalkozzanak, de nem veheti el az idejét az egyházi feladatoktól. Részben ezzel függ össze, hogy amikor az előadó befejezte a családvédelmi rendelet méltatását, néma csend fogadta. A jelen levő Kisberk püspök, Doroszlai főesperes és Desits esperes eljárási módjukkal, ahogy levezették, ismert reakciós magatartásuk érzékeltette az alsópapsággal, hogy a béke kérdése és az állami feladatok csak formálisan kezelendők. Nem is vették komolyan, a kormányfeladatokat agyoncsapták. Az egészet porhintésnek szánták, ne lehessen azt mondani, hogy nem foglalkoztak vele. 2. / A legjobb előkészítést a reformátusok végezték, összehívták az összes lelkészeket [sic!], ahol teológiai megalapozással méltatták eredményeinket és kormányzatunk további célkitűzéseit. Különösen kiemelkedő volt Péter János püspök előadása, „népünk terve" címen az 5 éves tervet méltatta. Ez alkalommal' elismerésre méltó munkát végeztek, amelynek eredményei az alsópapság körében a jövőbeni magatartásukban is pozitív módon fog[nak] jelentkezni. 3. / Az előkészületek után a feladatok végrehajtásának ellenőrzésére felhívtam a kerületi tanácsok ezzel megbízott munkatársai figyelmét. Különösen a katolikus püspöki kar körleveleinek levitelére, amelyet május 10-én olvasnak fel a templomokban. A körlevelek gyenge pontja, hogy nem intézkedett a felolvasás idejéről. így előfordulhat, hogy egyesek akkor olvassák fel, amikor a legkevesebben vannak. Ezt még pótolni lehet olyan intézkedéssel, hogy a körlevelet „minden misén" kötelesek felolvasni a lelkészek. A tömegek, elsősorban a gyerekek kivonására tett intézkedések a klérus rendezvé nyeiről: 1./ A püspökök bérmálási menetrendjét megküldtük a kerületeknek, hogy az elvonáshoz szükséges intézkedéseket időben meg tudják tenni és fel tudjanak készülni rá. A különböző osztályok: oktatás, népművelés, BTSB, 57 és kereskedelmi osztály munkáját összehangolva elvonó programot készített. Egésznapos kirándulások, sport- és A Nagy-budapesti Katolikus Papok Békebizottságának 1953. április 22-i választmányi ülése. BFL XXIII. 134. 57 Budapesti Testnevelési és Sportbizottság. A főváros testnevelésének és sportjának tanácsi irányító szerve. Utódja a Budapesti Testnevelési és Sporthivatal (BTSFÍ).