Egyházügyi hangulat-jelentések 1951, 1953 - Párhuzamos Archívum (Budapest, 2000)

II. FEJEZET LÁSZLÓ ISTVÁN 1951. ÉS 1953. ÉVI JELENTÉSEI

iskolai évben olyan fiúiskolái osztály jutott nekem, amelyben - plébániai organizá­torként szorgalmaskodó rokonok és szülők révén - a klerikális reakció hatása igen erős volt. Ellenállással, akadályokkal küzdöttem állandóan. Leányiskolában jobban megküzdhetnék az akadályokkal. Ennek módját ismerem, kipróbáltam. 65 éves vagyok. Ebben a korban a nyugdíjba nem ment kartársak - Kopocsy Béla, Havasiné (Gyömrő), Lörentei Olga - megkapták a nyugdíjat is fizetésükhöz. Ugyan­így mindkettőt megkapják a kartársak (Pix Miklós, Czekk Valdemár, Angyal János), akik nyugdíjba mentek, de újra tanítanak. 65 éves koromban elesik tehát az akadály, ami miatt az elmúlt iskolai évben csak helyettesítést vállalhattam. A helyettesítést fő­leg azért szeretném éves beosztással felcserélni, hogy ne legyen folyton megújuló probléma az elhelyezkedésem, s hogy alkalmas eszközökkel fejleszthessem ki mun­kámban a kommunista nevelés jellegzetességeit és eredményeit. (Ezek ma csak rit­kánjelentkeznek; például - ebben az iskolában vannak alakulóban, amit tisztán látó, folyton tanuló pedagógus: Fogel Dávid igazgató vezet.) Kérésemet megismétlem és mellékelem életrajzomat. Elvtársi tisztelettel László István általános iskolai felső tagozati nevelő Budapest, 1954. június 30. I. kerület Krisztina krt. 34.1. 11. Könyvtár Megyálaszolva 954. szeptember 7. Tóthné 326 BFL XXIII. 113. Budapest Fővárosi Tanács VB Oktatási Osztályának iratai. 14X/296/1954. Kézzel írt tisztázat, László István aláírásával. Az oktatási osztály előadójának utólagos lapszéli bejegyzése. László István kérelmét helyhiányra való hivatkozással elutasították.

Next

/
Oldalképek
Tartalom