Egyházügyi hangulat-jelentések 1951, 1953 - Párhuzamos Archívum (Budapest, 2000)

II. FEJEZET LÁSZLÓ ISTVÁN 1951. ÉS 1953. ÉVI JELENTÉSEI

Valami érdekessége - talányossága - volt Bády prédikációjának is. Bády arról be­szélt, hogy világszerte milyen egységes a katolicizmus. Közben odavetette ezt: „...gyarló emberek vagyunk és még sokáig azok is maradunk." Hogyan értette, mire vonatkoztatta ezt? Talán a nála mostanában szokásossá lett gáncsoskodás nyilvánul meg ebben? Talányosnak hagyta kijelentését, s tapasztaltam, hogy más is felfigyelt erre a talányosságra. A Baross utcai templomban, ahol Halász plébános magatartásáról szerettem volna megtudni valamit, egy szintén fiatal pap: „Polyák atya" prédikált. Prédikációjában semmi nem volt, aminek feljegyzése indokolt lenne. 3. Most arról szeretnék beszámolni, hogy néhány pedagógus miképp nyilatkozott az expozéval kapcsolatban. 4. Eble Ede, volt tanfelügyelő, a Krisztina téri általános iskola nevelője: ez lehet kezdete a végnek. Most fel kell szabadulnia a lelkiismeretességnek, az emberi érzés­nek, ami el volt nyomva bennük. Aztán jöhet a nagy külföldi kölcsön és felvirul az or­szág. A szocializmus, kommunizmus, sőt a szakszervezet is csak akadályozni tudta a fejlődést a múltban. A közelmúltban sem ért el semmit. (Nagy reakciós szólt ebben.) Márkus Emília, Szív utcai általános iskolai tanítónő, volt háztulajdonos: „Most is csak azt mondom: loptak, csaltak, raboltak eddig. Türelmet, megértést, igazságot iga­zán nem várhatunk tőlük. Minderről csak akkor lehet szó, ha elpusztulnak." Halmágyi Sándor MTH 192 iskolai nevelő, akinek főigazgatósági beosztásában je­lentős szerepe volt. Innen áthelyezték az MTH-iskolához, de kijelentéseiben bizo­nyos párthüség nyilvánult meg. „Rákosi elvtárs nem miniszter, de főtitkára, vezére tovább is a Pártnak. Az egész változás gazdasági, termelési érdekből vált szükséges­sé. Olyan, mint a NEP-korszak 193 volt a Szovjetunióban. Végeredményében a Párt s az építés megerősödése következik ebből." A XVI. kerületi (sashalmi, Hősök terei 194 ) általános iskola egyik nevelője, aki Deszkáss Gusztáv volt igazgató veje. Nevét elfelejtettem. Egyszer látogattam nála, most a nálam maradt iratokban nem találtam meg a nevét. „Küzdünk, vesződünk, nem hiszünk az új kormány életképességében. Jellemző a közhangulatra, amit Sipos Ferenc, a mátyásföldi gimnázium igazgatója csinált. Sipos nyolc hónapig nem fizetett tagdíjat, erre kitették a Pártból. Ki akarta dobatni magát a Pártból, és a pedagógusok 8 hónapon át mulattak ezen az erőlködésén. Terve sikerült, ~ Munkaerőtartalékok Hivatala: a minisztertanács által az ipari szakmunkásképzés biztosítására 1950-ben létrehívott, 1957-ben megszűnt szerv. Az ipari iskolák, illetve ezek oktatási anyagai, tanműhe­lyeik módszertani irányítása tartozott a feladatkörükbe. 193 Az OK(b)PX. kongresszusa (1921. március 8-16.) határoztad az Új Gazdasági Politikára (Novaja Ekonomicseszkaja Polityika - NEP) való áttérést. A parasztok beszolgáltatási kötelezettségét a ter­ményadó váltotta fel. A NEP keretében újból engedélyezték a magánkereskedelmet és magánkisipart is. A központosított tervgazdálkodás (az első ötéves terv 1928-1933) váltotta fel. 194 László István elírta, ugyanis a XVI. kerületi Hősök terei általános iskola nem Sashalmon, hanem Rákosszentmihályon található.

Next

/
Oldalképek
Tartalom