Egyházügyi hangulat-jelentések 1951, 1953 - Párhuzamos Archívum (Budapest, 2000)

II. FEJEZET LÁSZLÓ ISTVÁN 1951. ÉS 1953. ÉVI JELENTÉSEI

ilyen magatartás. (A jezsuita nem tagadhatta meg önmagát: nem érte be azzal, hogy dühösen támadjon a szocializmus építőire, hanem felhasználta ezt az alkalmat is, hogy átkot mondjon a protestantizmusra. Talán azért átkozza, mert úgy találja, hogy a protestáns lelkészek közelednek felénk?) A renyheség, a megalkuvás példaképeinek mondta azokat, akik valamikor megtöltötték a templomokat s aztán jött 1945 és elfelejtettek, eldobtak mindent. (Ezt szóról szóra így mondta.) De felületesség van abban is, ha valaki elégnek tartja azt, hogy gyermekei számára hittankönyvről, hitoktatóról gondoskodik (szóról szóra van ez is). A szülőnek úgy kell nevelnie gyermekét, hogy annak lelke telítve legyen Isten országának, az Istenért való életnek boldogságával. Ő maga fiatalon átélte ezt a boldogságot és tudatot, amikor a papi hivatást választotta. Később Bangha Bélában, a nagy jezsuitában látta a szent lobogásnak, csodálatos emelkedettségnek ezt a teljét. Milyen kár, hogy Bangha nevét levették az utcajeíző tábláról, pedig Bangha megérdemelné - éppen Bangha érdemelné meg -, hogy róla nevezzék el az Andrássy utat. Bangha páter kellene, Prohászka, Butykai kellene a mai történelmi időkben! Ők, csak ők vezethetnék igazán jóra az egész világot! Végül újra a szeretetről, a türelemről és a tisztaságról beszélt. Kiemelem, amit a türelemről mondott. „A türelmet úgy kell értelmezni, hogy szenvedéseinkben várni és tűrni kell. Isten megpróbáltatásokat küldött ránk, de meg is fog szabadítani a megpróbáltatásoktól és szenvedésektől." 2. Most valamit a kápolnáról s egyéb megfigyelésekről. A misén legfeljebb 54—60 ember volt. Egy anya 2 kisebb gyermekkel jelent meg. Több gyermeket nem láttam. Nem diák ministrált, hanem egy 30 év körüli férfi. Egy magas fiatalasszony perselyezett. Idősebb asszony ült mellettem („úriasszony" ez is, mint a perselyező). Nem tudta megmondani a miséző pap nevét. De megmondta, hogy kikhez forduljak. Ezek ún. „egyszerű asszonyok" voltak. Megmondták a pap nevét: Bárdos. Azt is mondták, hogy jezsuita, de keresztnevét nem tudták. Én: „Egy Bárdos nevű cisztercitát ismertem, de az már jóval idősebb ennél a nagyszerű szónoknál." Az asszony: „A másik a cisztercita, aki fekete reverendában ült az első pad végén." Az örmény pap iránt érdeklődött valaki mellettem. „Az örmény pap volt az, aki a mise előtt imádkozott, de mise előtt távozott is." Én: „Úgy hallottam, hogy Dombi Márk öreg piarista is meg-megfordult itt." Az asszony: „Megfordulnak itt többen, de jobban (szó szerint így mondta) csak ezek miséznek nálunk." A cisztercita nevét nem tudták. Én: „Milyen kár, hogy iskolás gyermekek nem hallották ezt a gyönyörű prédikációt. Iskolás gyermekek nem járnak ide?" Az asszony: „Jönnek ide iskolás gyermekek is a szülőkkel, olyanok is jönnek, akik nem örmények. Én sem vagyok örmény, de ezt a kápolnát nagyon megszerettem. Ide járok mindig, amikor csak lehet." 3. A következőket emelem ki: Bizonyos, hogy Bárdos itt a főszónok és jezsuita. Beszédét logikusan építette ki, de ez a kiépítés meglett volna politikai támadások nélkül. Bizonyos tehát, hogy állandó-