Egyházügyi hangulat-jelentések 1951, 1953 - Párhuzamos Archívum (Budapest, 2000)

II. FEJEZET LÁSZLÓ ISTVÁN 1951. ÉS 1953. ÉVI JELENTÉSEI

tesi nevén: Taszilónak neveztek, ugyanitt magyar tanító volt: egy 14-15 éves gimnazistát készített elő magánvizsgára. Közben letette a tanári vizsgát és - ez a kényes pont életében - egyik Zichy grófhoz ment nevelőnek. Ahogy ez szokásos volt akkoriban: a nevelői működés lejártával Zichy gróf szerzett állami tanári kinevezést Windischnek. Sőt előnyös kinevezést szerzett - Budapestre. Hálából és gavallériából a gróf egyik budapesti házában szép lakást adott ingyenesen Windischnek, amikor ez megnősült, Palotás Irén szép, de jelentéktelen színésznőt vette el. Windisch a szerzetestanárok és volt szerzetestanárok módján szeretett fölényeskedni. (Arisztokreténeknek emlegette az arisztokratákat.) De bizonyos vaskalaposság, csökönyösség, elfogultság maradt a mentalitásban így is. És nem valószínű, hogy szakítani tudott volna régi ideáljával: A „szélsőségektől mentes középosztálynevelés" csúcsintézményeinek: a régi szerzetesi iskoláknak formalista módszerével s egyéb ma lehetetlenné vált egyoldalúságával. De a polgári érdekeket védő szigorúskodásokkal, kivételezésekkel sem. Amikor beszéltem vele, nem nyilatkozott a népi demokrácia kultúrpolitikája ellen, de az kétségtelenül megmutatkozott, hogy a jó gimnáziumot a régi szempontoknak megfelelően képzeli el. Beszéde olyan hatást tett rám, hogy Windisch a régi fogalmak szerint[i] jó iskolát akarja, s nem akarja felismerni az új iskola szükségét és lehetőségeit. Tipikus jellemvonás ez a középiskolákban. 8. Pénteken este újra kimentem Kelenföldre. Arra számítottam, hogy be tudok jutni Takách plébános gyóntatószékébe. (Vasárnap erre nincs lehetőség, mivel Takách állandóan perselyez.) Nem sikerült bejutnom, de egy „templomgondozó" asszonnyal beszéltem. Feljegyzem, hogy a templomgondozók itt külön élcsapatot alkotnak. A hirdetések közt fel van tüntetve, hogy melyik litánia az ő felajánlásuk s egyebütt is mindig elöl vannak feltüntetve a templomi és plébániai hirdetéseken. Úgy látszik, hogy „Ági néni" az ő fővezérük. De nemcsak középkorú és öregasszonyok tartoznak ebbe az élcsapatba, hanem egy fiatal lányokból álló különítményük is munkálkodik. Ezek egyike végzi a kántori teendőket. Egy simára fésült szőke hajú, magas, kissé merev arcú lány, aki egyebekben is központ. Az idősebb asszony, akivel beszéltem, elmondta, hogy őt is meglátogatták néhányszor a kommunisták s beszéltek neki a választásról, szavazásról. Megkérdezte a plébános urat, aki azt mondta: „Most ne tegyünk ellenükre, hagyjuk a büntetést a jó Istenre. Isten malmai lassan, de biztosan őrölnek." Szerettem volna tovább is beszélni az asszonnyal, de hirtelen mást gondolt és nem nyilatkozott. „No, Isten áldja meg" szóval elbocsátott. Holnapi megfigyeléseimről külön feljegyzést küldök. László István