Egyházügyi hangulat-jelentések 1951, 1953 - Párhuzamos Archívum (Budapest, 2000)

II. FEJEZET LÁSZLÓ ISTVÁN 1951. ÉS 1953. ÉVI JELENTÉSEI

Jellemző, hogy Bárányi a gimnáziuma 195l-es záróünnepélyén beszédében ezt hangsúlyozta: „Mi nem zenei proletárokat akarunk nevelni, hanem kiváló szakembe­reket." Apróság ez, de arra vall, hogy Bárányi a „proletár" megjelölést úgy használja, mint aki ma is benne él a dzsentri múltban. Bárányi előnyére szokták említeni, hogy zeneiskoláját Szegeden és Debrecenben népszerűvé tudta tenni, barátokat, támogatókat szerzett iskolájának. Ez ugyan nem lehet értéke a mai zenei gimnázium igazgatójának. Azt meg kell említeni, hogy a zenésztanárok legtöbbje politikai szempontból sem­mivel sem jobb Baranyinál. 2. A helyettes igazgató (aki a közismereti tárgyak tagozatában állandóan helyette­síti Baranyit) dr. Cseh Jenőné Buday Margit tanár. Oroszul nem tud, de németül, fran­ciául, angolul jól beszél. Ügyes munkaerő az igazgatásban. De - ezredes lánya, aki hosszabb ideig nevelkedett gyermektelen nagybátyjánál: Lázár Domonkos most kite­lepített Horthy-tábornoknál. A tiszti vér, dzsentri vér benne van Csehnében. Apja földbirtokos volt, s apja test­vére Buday Barnának, a régi Magyarország feudális-nagyúri érdekképviseletének: a régen hírhedt OMGE-nak (az Országos Magyar Gazdasági Egyesületnek) 76 igazgató­ja. A feudális Magyarországon képviselő is volt. Dr. Csehné férje törvényszéki ta­nácselnök, úgy találtam, hogy a demokráciával való megbarátkozás kényszerűségből ered vagy csak látszat. Csehné mindenesetre jobban fékezi magát s nem tör ki időnként a demokrácia el­len olyan szenvedélyesen, mint ahogy dr. Balázs Ilona tanárnő szokta. De az termé­szetes, hogy Csehné lefékez, vakvágányra juttat minden szocialista kezdeményezést, állásfoglalást, ami főleg Sztupár Ferenc orosztanártól ered. 3. A tantestületből kiemelkedik dr. Heszke Béla tanár. Szerénykedő tagja a MDP­nak, de mégiscsak tagja. Az ellentétes végletet dr. Bíró Lajos Pál volt főigazgató, a Kis­gazdapárt reakciós irányzatának egykori harcos, jeles alakja képviseli. Bíró nem tud megnyugodni abban, hogy villája egy részét igénybe vették s autóját elvették. Megemlítem, hogy amikor a városmajori templomban legnagyobb arányú volt a katolikus gyermeknevelés és a templomi hitoktatás, akkor Csehné is odaküldte 3 kis­fiát. Maga is eljárt akkoriban ennek a templomnak diákmiséire. Amikor Horváth Zoltán volt osztályvezető elvtárs felajánlotta, hogy nyugdíjam megtartása mellett középiskolában irodás legyek, először a zenei gimnáziumba kap­tam beosztást. Akkor ismertem meg ennek a gimnáziumnak szellemét. A „szélsősé­gektől mentes középosztálynevelés" sablonjait akarják itt átmenteni a mai iskolába. ' Az Országos Magyar Gazdasági Egyesület (OMGE) az 1826-ban alapított Lótenyésztő Társaság­ból alakult át gróf Széchenyi István közreműködésével 1830-ban. A világ legrégebbi mezőgazdasági egyesületei közé tartozott.

Next

/
Oldalképek
Tartalom