Egyházügyi hangulat-jelentések 1951, 1953 - Párhuzamos Archívum (Budapest, 2000)

II. FEJEZET LÁSZLÓ ISTVÁN 1951. ÉS 1953. ÉVI JELENTÉSEI

9. 1953. január 25-i jelentés JANUÁR 25. Feldolgozva, Lerakandó/ 1 1. Vasárnap reggel 9 órakor a Kun utcai Rita-templom diákmiséjén meglepetésben volt részem. A diákmisejelleg itt meglepően sokat fejlődött. A templom három szakasza közül az a legnagyobb, amelyik a főoltárhoz tartozik. Ez a templomszakasz a diákmise idejére egy széksorral van elválasztva a másik kettőtől. Ide felnőttek nem jöhetnek be. Itt a padok mögött gimnazista vagy technikumi fiúk állnak rendben; a padokban minden helyet megtöltenék a kisebb fiúk és lányok. Egyik oldalon fiúk, a másikon lányok. A rend és szervezettség példás. Hátul a nyugalmazott kántortanítónak látszó, mosolygós öregúr rendezkedik és ügyel fel. Elől pedig „Józsa atya". A misén „Fülöp atya" (Dombos) imádkoztatott s vezette az éneket. (Nem ő misézett.) Én véletlenül az oldalajtón mentem be. A mosolygós öregúr nem küldött ki a diákhelyről, helyet adott valahol. Csak arra kért, hogy ne keressek más helyet, mivel „diákmise ez" s a diákoknak is kijelölt helyükön kell maradniuk a mise végéig. A mise után megköszöntem neki a helyet, s örömömet fejeztem ki, hogy a diákmisék ilyen szépen fejlődtek. Azt mondta: „Most az a gondunk, hogy mit csináljunk a nagyfiúkkal. A kicsinyeknek szóló hitoktatás nem lehet elegendő nekik. Viszont jó lenne az, ha meghallgatnák Fülöp atya magyarázatát ők is és ennek alapján a kisebbek közt apostoloskodnának... Majd csak találunk valami megoldást a fiatalok s a szülők segítségével." - Leszögezhetem a megállapítást: ez a buzgalom és szervezkedés túlnőtt a szokott méreteken. 2. Ugyanez a helyzet Dombos Fülöp hittanmagyarázatával. Dombos újra feleltet. Nem szólítja fel a gyermekeket, de az elmúlt óra ismétlését s az új anyag feldolgozását is kérdés-fele[le]t fonnájában végzi. Példa: „Mikor rendelte el az Úr Jézus a bérmálás szentségét?" 3-4 gyerek azt mondta: „Az utolsó vacsorán!" - Fülöp atya: „Úgy van." Majd újra felteszi a kérdést, s erre karban felel az egész gyermeksereg. A fontos részeket kiemeli, és karban mondatja. így ezt: „Aki hisz és megkereszteltetik, üdvözül, aki nem hisz, elkárhozik..." Sokszor harsogják az „Igen" - „Nem" feleletet a gyerekek. - A végén megmondja Fülöp atya, hogy ma (vasárnap) délután melyik leckét (most az utolsó vacsoráról szóló fejezetet) vegyék át otthon a tanulók s a szülőknek is meghagyja, hogy ezt a részt vegyék át gyermekükkel a most hallott magyarázat alapján. Véleményem szerint a bibliamagyarázatnak ez a módja nagyon közel van az iskolai foglalkoztatáshoz, s a gyakorlatban mindjobban közeledik ahhoz. S ez a módszer könnyen átadható-átvehető, könnyen általánossá válhat. Olyannyira pótolja az iskolai hitoktatást, hogy már felesleges is volna iskolai hitoktatásra jelentkezni. 31 Szerényi Sándor utólagos bejegyzése.