Imrédy Béla a vádlottak padján - Párhuzamos archívum (Budapest, 1999)

I. FEJEZET BEVEZETÉS

zött, öngyilkossági gondolatokkal is foglalkozik, és nem törekszik kellő energiával a magyar kormány német szempontból kívánatos további átalakítására. Ernst Kaltenbrunner SS-Obergruppenführer, a Birodalmi Biztonsági Főhivatal vezetője mindezt közölte Ribbentrop külügyminiszterrel is. Veesenmayer október elején írott védekező feljegyzésében a vádakból csupán annyit ismert el, hogy „a túlhajtott munka következtében" gyakran kimerült volt, és bizonyos ügyek „... így a Weiss Manfréd és az Imrédy eset súlyos gondokat okoztak számára".

1 Imrédy megbuktatására az SS vezetése eszközül helybéli ügynökségét, a Magyarországi Nemzetiszocialista Pártot, ürügyként pedig az MMP vezetőjének zsidó származását használta fel. Höttl, az Ausland-SD megbízottja olyan okmányok létezéséről számolt be Pálffy Fidélnek, az MNSZP vezetőjének, amelyek Imrédy legalább 12,5%-os zsidó származását tanúsították. Pálffy tájékoztatta az ügyről Sztójayt, a miniszterelnök pedig megbízta Reményi-Schnellert, Imrédy legerősebb kormánybeli vetélytársát, hogy személyesen Winkelmanntól szerezze meg a papírokat. Az SS magyarországi parancsnoka, aki szaktekintélynek számított az ilyen dolgokban, eljuttatta Sztójayhoz az anyagot, amelynek hitelességét ő maga is megerősítette. A közgazdasági miniszter zsidó „beütésének" újabb bizonyítékait persze kiszivárogtatták. A nyilasok és a nemzetiszocialisták röpirat kampányt indítottak Imrédy ellen, és a nagyobb hatás érdekében már 25%-os zsidóságát hirdették. Imrédy hasztalanul kért hivatalos cáfolatot és elégtételt Sztójaytól, nem állt mellé Veesenmayer sem. Ezért 1944. augusztus 7-én ő és két MMP-tag minisztertársa lemondott tisztségéről. Imrédy feladta pártja és a KABSZ vezetését is. Bukásának tényleges haszonélvezői a nyilasok voltak. Kovarcz Emil, Szálasi egyik alvezére 1944. augusztus 12-én készült ujjongó hangvételű feljegyzése szerint már csak két ellenfelük maradt: a kormányzói klikk és Bakyék. Reménye szerint ezek egymást „agyoncsapják", és akkor „... végre tényleg meglesz az egypárt: a Szálasi Ferenc által vezérelt Hungarista Mozgalom."

133 Az október 15-ét követő fejlemények azt mutatták, hogy bizakodása nem volt alaptalan... Imrédy politikai pályafutása 1944. augusztus elején véget ért. Részt vett ugyan az egyre zsugorodó jelentőségű képviselőház ülésein, bizottsági tagságokat is kapott. Néhanapján felszólalt a háború folytatását tűzön-vizen át támogató honatyák szervezetének, a Törvényhozók Nemzeti Szövetségének értekezletein. A közéletből és a nyilvánosság elől azonban eltűnt. Róla, aki korábban szinte naponta főcímekkel szerepelt a lapokban, csak hébe-hóba jelent meg egy-egy rövid hír. Kudarca, majd végzete azt példázza, milyen tragikus sors juthat osztályrészéül egy mégoly tehetséges szakembernek, ha nem tud ellenállni a politikai karrier csábításának. Bizonyára jobban tette volna - ahogy ő maga is belátta -, ha megmarad a bankok és a bankók világában. National Archives (Washington D. C.) Microcopy T-120. Documents of the German Foreign Ministry. Roll 712. 329866-67., 329913. p. 133 Karsai Elek: „Szálasi naplója". 335. p.