Imrédy Béla a vádlottak padján - Párhuzamos archívum (Budapest, 1999)

III. FEJEZET DOKUMENTUMOK IMRÉDY BÉLA POLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉRŐL

mint az áldozat ténye. Semmi nem temeti be a társadalmi rétegek között fennálló szakadékot úgy, mint az az áldozat, amelyet a tehetősek, a felsőbb rétegek hoznak. Nem elég ehhez az ún. szociális munka, nem elég lelkes magyar nőknek a hadigondozásba való bekapcsolódása; ennél sokkal több kell. A harctéri szolgálatban való fokozott részvétel mellett anyagi áldozatok, a hátország gazdasági és szociális munkájában való önfeláldozó részvétel, az életmód egyszerűsége, az elzárkózottság feladása és a sokszor bizony jogos kritikának elvitathatatlan és szemel látható tényekkel való lefegyverzése az az út, amely a társadalmi megbékülés lelki alapjait megteremtheti és közelebb viheti az osztálytalan társadalom eszményképéhez. Ezt az áldozatkészséget méltán elvárhatjuk felsőbb rétegeinktől, sőt ha magától nem mutatkozik, ki kell kényszerítenünk. Ebben is egyet kell érteni, éppen úgy, mint abban a legfőbb parancsban, hogy igazság csak egy lehet, és a bűnökkel és visszaélésekkel szemben, bárhol álljanak is elkövetőik a társadalmi ranglétrán, egyforma kíméletlenséggel kell érvényesülnie a törvény szigorának. Egyet kell tehát érteni a nacionalista közösségi szemléletből táplálkozó népi és szociális politikának mint irányelvnek a követésében és legfőbb, legszembetűnőbb erkölcsi posztulátumainak azonnali érvényesítésében. Pártunk programja a távolabbi politikát illetőleg részletes útbaigazítást adott mindazok számára, akik híveinkké szegődtek. Megmondottuk, hogy az állami akarat kialakítása, a nemzet legfőbb szellemi vezetése terén mi az elképzelésünk. Megmondottuk az országgyűlés, a nemzetszervezet kérdéseiben vallott felfogásunkat, megmondottuk, hogy a közigazgatást miképpen szerveznők át, rámutattunk a földbirtok-politika, az ipar, a kereskedelem, a pénzügyek és általában a gazdaságpolitika irányítását illető felfogásunkra, végül a nemzetnevelés, a hivatásrendi szervezés, a társadalmi és családi biztonság megteremtését célzó intézkedések, a nemzetiségi politika és a zsidókérdés területén egyaránt határozott és világos elveket tűztünk ki. Eléggé értünk az emberi lélekhez, semhogy megkívánnék azt, hogy ezek a mi távoli elképzeléseink ellenmondás és kritika nélkül maradéktalanul és azonnal elismerésre találjanak. Tagadásba vételük ellenben számunkra erkölcsi és politikai lehetetlenséggé tenné küzdelmünk szüneteltetését, vagy akár enyhítését. Feltétlen erkölcsi posztulátum számunkra, hogy nemzetépítő programunk legalábbis mint az egyik valószínű és elfogadható jövő fejlődési irány elismertessék. Következik ebből egyrészt az, hogy a gyakorlati intézkedések párhuzamosan kell hogy fussanak ezekkel a távoli elképzelésekkel, és ne keresztezzék az általunk kívánatosnak jelzett fejlődés útját. Másik következménye pedig az, hogy ennek a jövő elképzelésnek híveket szerezni, ezt a jövő elképzelést nemes és emelkedett szellemű vitákban tovább érlelni semmi akadályba sem szabad, hogy ütközzék. Egy magasabb nemzeti szintézis előfeltételének megteremtése és addig is egy cselekvőképes gyakorlati politika megalapozása céljából szükséges továbbá a háború alatti gyakorlati teendők konkretizálása, valamint a teendők terjedelmében, végrehajtásuk módozataiban, sorrendjében, ütemében, a program végrehajtásához megkívánt szervezési kérdésekben és végül a bizalom felkeltéséhez szükséges személyi vonatkozású kérdésekben az egyetértésnek a megteremtése. Alább nagy vonásokban vá-