Imrédy Béla a vádlottak padján - Párhuzamos archívum (Budapest, 1999)

III. FEJEZET DOKUMENTUMOK IMRÉDY BÉLA POLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉRŐL

rendszer ezernyi helyen át és át van lyuggatva, a szakemberek közel 50%-ra becsülik a mezőgazdaság termeivényeinek azt a hányadát, amely a hivatalosan megszabott utak megkerülésével, zugforgalomban-mindig! - többszörös áron, cserél gazdát. De megingott a munkafegyelem is, a mezőgazdasági bérfronton terjed az anarchia, a munkakedv visszaesik, és ennek a termelés issza meg a levét. A fegyelem eme megbomlásának végzetes következményei lehetnek, nemcsak a belső termelés visszaesése, hanem azon túlmenőleg a szociális rend felbomlása, sőt nemzeti létünk egyetemes kérdései szempontjából is. Hiba volna azonban ezért parasztságunkat és munkásságunkat vádolni. A közösségi szellem sajnálatos hiánya itt-ott náluk is észlelhető, de ebben nemzetnevelésünk tökéletlensége is részes. A legfőbb baj pedig az, hogy a fegyelem fent is hiányzik. Visszaélések, komoly társadalmi ferdeségek fent megtorlatlanul mutatkoznak. Jelenségek, amelyek talán nem tilosak ugyan, de kétségtelenül nem ildomosak, mint az állások és főleg a szinekúráknak a halmozása, sem hivatalos, sem társadalmi úton kellőképpen nem üldöztetnek, és épp oly köztudomásúak, mint a munka és érdem híján való jövedelemszerzés és dúskálkodás elijesztő és sajnos nem ritka példái. Ez a beteg társadalmi helyzet a főbünös abban, hogy a nemzeti közszellem ennyire elsekélyesedett, és a felülről való lenézés és az alulról való fogcsikorgató irigykedés jobban mérgezik a lelkeket mint valaha. Súlyosbítják a helyzetet az elöregedés félreismerhetetlen jelei közéletünk majd minden vonatkozásában. A magyar politikai, gazdasági és társadalmi erőviszonyokat mesterségesen megmerevítették. A vármegyei autonómiák és a községi képviselőtestületek emberanyaga hosszú évek óta nem cserélődött ki. A képviselőházban lassan többen lesznek a berendeltek, mint a választottak. A nagy gazdasági érdekképviseletek őrségváltása a régi szellemen és befolyásokon keveset változtatott. A társadalmi egyesületek vezetőségi merevsége és elmúlott korokból való helytelen megoszlása közismert. Évtizedek óta változatlan közéleti előkelőségek vezetik az összezsugorodott, kis klikkekbe hanyatlott szervezeteket, s óriás tömegek állanak a szervezeteken kívül, elhagyottan és nem is akarnak az igazgatósági tagságokkal bőven ellátott vezérek alatt a közéletbe bekapcsolódni. A 25-45 év közötti magyar lakosság - a jövő gerince - mérhetetlenül elhanyagolt, szükségszerűen közönyös és kizárt a nemzeti közéletből. A történelem viharszelében így sodródik nemzetünk, egyesítő nagy gondolatok hiányoznak, a célkitűzések bizonytalanok, s mind ennek további következményeképpen lefokozódik a cselekvőkészség, a várakozás tespedése lesz úrrá a lelkeken, s a bizalomnak a hiánya hovatovább a legsúlyosabb bizalmi válsággá fokozódik. A sötét diagnózis, amelynek tudata, vagy legalább sejtése ott rezeg a lelkekben, szinte reménytelenségbe fullasztja az amúgy is beteg közszellemet. Pedig egy nemzet életében nincs olyan helyzet, amelyben kivezető út ne mutatkoznék. Volt és van kivezető út, de ez az út napról napra keskenyebbé, göröngyösebbé, fáradságosabbá válik. Megint nem rekriminálunk, csak rámutatunk arra a kérdésre, amely nemcsak a háborús gazdasági felkészültség terén, hanem a nemzet szellemi és anyagi életének jóformán minden vonatkozásában érezteti a maga szomorú következményeit. A nemzet lelke 1938-1939-ben erjedésben volt, ezt a folyamatot hagyni kellett volna, hogy a