Imrédy Béla a vádlottak padján - Párhuzamos archívum (Budapest, 1999)

III. FEJEZET DOKUMENTUMOK IMRÉDY BÉLA POLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉRŐL

parátus elég csinosan működik, célzatosan terjeszt híreket bizonyos kérdésekben, külföldi tényezők állásfoglalásáról, belföldi ellenzéki vezetők megtéréséről és hasonló, rövidesen aprópénzre felváltható kisebb témákról. De igazi nemzetnevelést, a nemzeti hitnek a propagandáját, a hivatástudat felkeltését, a lelki felemelkedést szolgálni nem tudja, és nem veszi észre, hogy a legkülönbözőbb lapokban ugyanazon a napon megjelenő tartalmi azonosságú cikkeken a közvélemény legfeljebb szánakozó mosollyal tér napirendre, a húsz év előtti páthosszal elmondott miniszteri beszédeket pedig meg se hallgatja, vagy az újságban unatkozva átlapozza. Keserves tünetek ezek, de még keservesebb az, hogy háború idején ütköznek ki, és talán a legkeservesebb valamennyiünk számára az, hogy bélyegüket magán viseli a katonaruhát magára öltött magyar is. Nem akarjuk utánozni azokat az egyébként jó szándékú politikusokat és közéleti férfiakat, akik néhány heti harctéri tapasztalat után átfogó és súlyos bírálatra érzik magukat feljogosítva, nem tesszük részben azért, mert nem osztjuk e bírálatok tárgyi tartalmát, részben pedig azért, mert biztos tudomásunk szerint a bajok és hiányosságok tekintetében teljesen tisztán lát honvédelmünk minden illetékes irányító tényezője, és nincs rászorulva a mi tanácsainkra. Annyit meg kell azonban mondanunk, hogy a szociális kérdések megoldatlansága, a katonák lelkét rágó gond családjukért, az igazi népi szellem hiánya nevelési rendszerünkben, a társadalmi kasztszerűségnek árnyéka, amely sokszor rávetődik a tisztikar és legénység viszonyára, és végül, de nem utolsó sorban, a háborús céloknak tudatosítása terén az 1939 őszétől kezdve a legutóbbi időkig elkövetett mulasztások és a trianoni békés revízió langyos légkörének utolsó hullámai, sajnos, észlelhetők voltak hadseregünk küzdelmeinek első heteiben. Ezért nem a katona és a katonai vezetőség a felelős, hanem az a politikai rendszer, amely képtelen az új idők hősi áldozatvállalásának szellemét magáévá tenni, és amely nem képes felismerni a népi és szociális követelmények teljesítésének nemzetemelő, nemzetegységesítő értékét. Örömmel hallottuk a miniszterelnök úr szavait, hogy a háborúban való részvételünket és külpolitikai állásfoglalásunkat illetőleg fenntartás nélküli, egyenes és nyílt politikát kíván folytatni. Az új nagy háború kitörésének első egy-két esztendejében azonban - legalább is látszat szerint - külpolitikai állásfoglalásunk következményeit nem vontuk le minden kétértelműséget kizáró módon. A látszat mindenesetre az volt, hogy a sajtóban, a közvélemény irányításában, de talán egyes konkrét kérdések tekintetében való állásfoglalásunkban is, bizonyos húzódozás volt észlelhető. Nem kritikát akarunk ezzel külpolitikánk eme időszakáról most gyakorolni, csak arra kívánunk rámutatni, hogy hadseregünk felszerelése terén talán messzebb lennénk, és a minket különösen érdeklő Duna-medencei problémák háború utáni megoldását illetően talán nagyobb bizakodással nézhetnénk a jövő elé, ha ennek a periódusnak külpolitikai vonatkozású vonalvezetése éppen olyan egyértelmű és világos lett volna, mint aminőnek a miniszterelnök úr ezt most meggyőződéssel hirdeti. Hadseregünk az idei nyári hadjáratban rövid néhány hét alatt megedződött. Az első hetekben észlelhető hibák vagy hiányok - a vezetésben és a csapatok életében egyaránt - háborúban való gyakorlatlanság természetszerű következményeinek tekinthetők. Ezért is tartózkodtunk és tartózkodunk most is minden fontoskodó kritikai meg-