Imrédy Béla a vádlottak padján - Párhuzamos archívum (Budapest, 1999)

III. FEJEZET DOKUMENTUMOK IMRÉDY BÉLA POLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉRŐL

sek vagyunk azért, hogy hosszú századok múlva ne soroljanak fel minket is ama népek között, amelyek birodalmat alapítottak a Duna völgyében és azután nyomtalanul eltűntek. Valamennyien felelősek vagyunk ezért, s hogy ettől a felelősségtől szabaduljunk, meg kell érnünk egy olyan feltámadást, amelyből többé nincs tetszhalálba esés. Nacionalista társadalom; ez a meghatározás magában foglalja azt, hogy a nemzet fiai tisztában legyenek azzal a történelmi feladattal, amely a magyarságra vár, azzal a kulcshelyzettel, amelyet a Duna völgyében elfoglalunk, azzal, hogy a Kárpátok medencéjének mi vagyunk a gravitációs központja, tisztában legyenek a magyarság lelki tartalmával, amely csodálatos vegyüléke a messze távlatokba néző, múltat és jövőt átívelő, a percet nem habzsoló keleti léleknek és a nyugati ember feladatokat teljesítő haladni vágyásának, a lelkesedni tudásnak és a józan ész, a judicium mérlegelésének, a tekintélytiszteletnek és a szabadságvágynak, a két lábon földönállásnak és a „csak azért is" virtusának. Élő példázása grófjában, parasztjában, lateinerében, munkásában egyaránt annak a már-már kiveszni látszó emberfajtának, amely a nyíltság, a hűség, a méltányosság és nemeslelkűség összeszürődéséből áll elő, nevezzük akár derék embernek, vir probusnak, akár egyszerűen úrnak. A büszke magyar ősi természettel nem fér össze az önbizalom hiánya, a veszély előtti riadt megdermedés - félre tehát a kishitüséggel, aki alacsonyabbrendűnek képzeli magát, egyhamar azzá is lesz. Fennálltunk, magyarok voltunk, fennállunk, magyarok maradunk. Szorosan kapcsolódik a nemzeti öntudathoz, a nemzeti célok tudatosításához annak a biztosítása, hogy ez a nemzeti öntudat oda nem való, asszimilálódni nem vagy csak igen csekély mértékben tudó népelemeknck, fajoknak bekeveredése által ne zavarodjon meg, ne hamisítódjék meg. Igaz, a régi magyar törzsek leszármazói nagy keveredésen mentek végig a Duna-medencében és ha a legősibb, legmagyarabb elemet különleges védelem és tisztelet illeti is meg, el kell ismernünk, hogy a nemzet testébe-lelkébe harmonikusan illeszkedtek be más, itt talált vagy ide bevándorolt népelemek. Olyanok, amelyek magukévá tudták tenni a történelmi magyar gondolatot és egybe tudtak olvadni a magyarul érző, cselekvő emberideállal. Védelemre szorulunk azonban, annyi más nemzethez hasonlóan, azzal a népelemmel szemben, amely a magyar nemzettől erős fajiságánál, évezredes elzárkózásánál és zártkörűségénél fogva állandó s öntudatlan elkülönülésben maradt - a zsidósággal szemben. Elismerem a jóhiszeműséget, a sok esetben meglévő jóakaratot a magyarrá levésre, de az eredmény - tisztelet a kivételnek - nem kielégítő. A baj ott van, hogy ezt be sem tudjuk bizonyítani kölcsönösen. A vita olyan, mintha színvak vitázna a rendes szeművel, a lencsének, amelyen keresztül az eredményt nézzük, más és más a sugártörése. Ez talán sokaknak tragédia, de nem lehet ok arra, hogy szembe ne nézzünk a problémával gyűlölség nélkül, okosan, higgadtan, de eltökélt akarattal. Meg kell találnunk azt a formát, amelyben a zsidóság problémáját, a zsidóságnak a föld többi népeivel való legjobb együttélését meg tudjuk valósítani. A fajvédelem tehát az a vezérlő elv, amely a nacionalista szellemből szinte szükségszerű logikával következik. Elfér ebben a tudatosított nemzeti és faj védelmi gondolatban a nem magyar nyelvű, nem magyar népi kultúrájú többi kisebbségeinknek