Imrédy Béla a vádlottak padján - Párhuzamos archívum (Budapest, 1999)
I. FEJEZET BEVEZETÉS
„A szélsőjobboldalon a domináló párt szerepét számbelileg is az Imrédy-csoport vette át, amely körül mint mellékbolygók helyezkednek el a nyilas képviselők." 82 A következő években nem látványos összecsapásokkal, nem harsány vitákkal, hanem rejtetten, de annál ádázabban egymásnak feszülve - kissé a vízilabdázók víz alatti párharcára emlékeztetően - szüntelenül zajlott az Imrédy-Szálasi viszálykodás. Versengésük az ellenzéki szélsőjobb vezérségéért befolyásolta szervezeteik közéleti magatartását, viszonyukat egymáshoz, a politikai színtér többi szereplőjéhez, és német hátországukhoz. Szálasi nem szerzett tapasztalatokat a kormányzati jellegű politizálásban, nem volt jártassága a parlamenti taktikázásban és praktikákban, nem tanulta meg, hogyan lehet a Duna-parti palota folyosóin és tárgyalószobáiban III. Richárd módjára - „cselt szőni és veszélyes logikát". Mindebben Imrédy annál felkészültebb és gyakorlottabb volt. A hivatásos játékmester biztonságával manipulálta a Házban és a nagypolitika egyéb fórumain saját pártszövetségének tagjain kívül a nyilas képviselőket, de a kormánypártiak jelentős részét is. Ebben a környezetben ő uralta a terepet, őt tekintették a szélsőjobboldali ellenzék szellemi irányítójának, akinek a szavára a miniszterelnökök, a miniszterek, a gazdasági, katonai, egyházi és egyéb méltóságok még akkor is odafigyeltek, ha nem értettek vele mindenben egyet. Imrédy Béla gondosan megkomponált, választékos nyelvezetű beszédeit, cikkeit komolyan vették a felső szintű politika világában, nem legyintettek rájuk, mint Szálasi Ferenc ködös, furcsa és nevetséges szócsinálmányokkal teli kinyilatkoztatásaira. Igaz, ezek viszont jobban hatottak a kispolgári-proletár miliőben. Itt inkább a megváltást ígérő prófétára hallgattak, a börtönviselt mártírhoz vonzódtak, s nem a vitatott származású bankférfiúhoz, aki nagy kerülővel - állítása szerint - eljutott ugyan a nemzetiszocializmushoz, de nem szenvedett meg az Eszméért, semmit nem áldozott fel érte, mint Szálasi, aki azzal is bizonyította elhivatottságát és hűségét, hogy fényesen induló katonai karrierjét odadobta a Mozgalomért. A párharc eredménye persze nem csupán a hazai erőviszonyokon, hanem a német kapcsolatokon is múlott. Imrédy összeköttetései korántsem alakultak zökkenésmentesen. Kormányra jutásakor nem fogadták különösebb lelkesedéssel Németországban, és a kiéli látogatást követően egy ideig nem volt épp kívánatos személy a német fővárosban. Az 1938 őszén bekövetkezett belpolitikai válság során azonban már észlelhetők a változás jelei, ekkor még nem is annyira Imrédy személye, mint inkább ellenfelei miatt, akik, élükön Bethlen Istvánnal, annyira gyűlöletesek voltak Berlin előtt, hogy a német vezető körök rokonszenve a velük harcban álló miniszterelnök felé fordult. Az ellenzék célja a zsidóuralom megvédése, az uralkodó osztályok előjogainak védelme, a németség elnyomása - ítélkezett Imrédy ellenfeleiről az NSDAP hivatalos lapja 1939 elején. 83 Különösen növelték népszerűségét a birodalmi fővárosban, mind határozottabban kibontakozó törekvései a kedvenc Gömbös által kezdeményezett fasiszta tendenciájú „reformpolitika" folytatására. Erdemeit, különösen a Magyar Nemzet, 1941. október 23. Völkischer Beobachter, 1939. június 3.
