Imrédy Béla a vádlottak padján - Párhuzamos archívum (Budapest, 1999)
III. FEJEZET DOKUMENTUMOK IMRÉDY BÉLA POLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉRŐL
rozottan tartózkodnunk kell. A szociálpolitikai feladatok között a fizetéses szabadság kérdése áll előtérben. A fizetéses szabadságnak a bevezetése azonban általános szociális szempontból csak úgy hasznos, ha párhuzamosan jár a „Dopolavoro" 28 megszervezésével, tehát azon a körülbelül 1 1/2-2 százalékon felül, amivel a munkabérkiadásokat növeli, bizonyos befektetéseket tesz szükségessé, s megterheli az ipart, ugyanakkor, amikor azt inkább egyéb célokra kellene igénybe venni. A másik törekvés, a családi munkabér bevezetése, egy közös kiegyenlítő pénztár felállítását teszi szükségessé, állítólag az ipari munkásság nem is kívánja, szocialista részről természetesen nem kívánják, mert ott a családerősítés gondolata általában nem szimpatikus, és ezért az agitáció ebben az irányban nagyon is lanyha. Nemzeti és szociális szempontból véleményem szerint azonban fontosabb a fizetéses szabadság kérdésénél, s minthogy a kettőnek együttes bevezetése esetleg kellemetlen következményekkel járó megterhelést jelenthet, célszerűbbnek vélném a törekvéseket egyelőre a családi munkabér irányában koncentrálni. A harmadik szociálpolitikai intézkedés lehetne annak az előmozdítása, hogy a munkás családi házhoz, vagy legalább valami kertecskéhez jusson, aminek révén a magántulajdonnal való kapcsolata megerősödnék. Ma azonban ezen gondolat megvalósítását csak az egyes vállalatok keretében gondolom megvalósíthatónak. Meg kell itt általánosságban jegyeznem, hogy azok a szociálpolitikai intézkedések, amelyek az azonos sorban lévő, tehát az ugyanazon szociálpolitikai haladásra igényt tartó rétegeknek elenyésző hányadát tudják csak kielégíteni (és idetartozik munkáskolóniák közpénzen való építése is), nem hogy a szociális megbékülés irányába hatnának, hanem ellenkezőleg, a kimaradottak óriási tömegeit csak még nagyobb elégedetlenségbe sodorják, és a mellett azzal a hátrányos gazdasági következménnyel járnak, hogy sokkal okosabb dolgoktól elvonják a tőkét. A szociálpolitika különben is kényes eszköz, csak akkor áldásos, ha gazdaságilag meg van alapozva, mert a szociálpolitika mindig azt eredményezi, hogy alacsonyabb néprétegek igényei teljesebb kielégítést nyernek, tehát a társadalom egy rétegének fogyasztása növekszik. Ha ezt a termelésnek megfelelő növekedése nem ellensúlyozza, akkor csak két megoldás lehetséges, vagy az, hogy a magasabb rétegek csökkenteni kötelesek fogyasztásukat és életszínvonalukat (ez az oka annak, amiért elkerülhetetlennek tartom felsőbb rétegeink igénycinek igen erős lefokozását), vagy pedig a felsőbb rétegek is fenntartják életszínvonalukat, s a tőkét eszik fel. Tőkeszegény országban tehát, amilyen ma is vagyunk, a termelés növekedésével vagy a felsőbb rétegek fogyasztásának megszorításával nem ellensúlyozott szociálpolitika igen rövid időn belül a tőkének az elpusztulására és az ezzel járó társadalmi zavarok nyomán egy kollektivista rendszerbe való bukásra vezetne. f./ A kisipar nem annyira a konjunktúra kedvezőtlenségét, hanem egy strukturális eltolódás következményeit sínyli. Ez a társadalmilag értékes réteg legalább is a mai Olasz jelentése: „munka után". Munkavállalók szabad idejének eltöltését szervező intézmény. A fasiszta Olaszországban 1925-től hivatalos státust kapott, tevékenysége kiterjedt a népmüvelésre, üdülésre, sportra és a szabad idő eltöltésének más formáira.
