Imrédy Béla a vádlottak padján - Párhuzamos archívum (Budapest, 1999)
II. FEJEZET A PER IRATAI
súly, sőt az alanyi bűnösség szempontjából is csak akkor van a védelem szempontjábóljelentőségük, ha közvetlenül összefüggnek a vádbeli cselekményekkel, mint például ilyen összefüggés állapítható meg, ha a törvénytelen kivégzésben bűnös tettes a kivégzendő[k] közül többet a kivégzés elől elvon, vagy a csupán megsebesítettet utóbb gyógykezelésbe veszi, ilyen módon megmenti, és az eredményt egy vagy több sértett szempontjából elhárítja. Ha ez a szoros összefüggés a bűnvádi eljárás alá vont károsító cselekmény és a vádlott mentő cselekményei között nincsen meg, akkor a mentő cselekmények bizonyítása csupán a vádlott felfogását alkalmas megvilágítani, márpedig olyan súlyos cselekményeknél, mint amilyenek a háborús és népellenes büntettek, a vádlott felfogása egészen jelentéktelennek minősül, és így nevezetesen bűnössége mérlegelésénél, hogy egyébként milyen felfogású a vádlott, semmi jelentőséget tulajdonítani nem lehet. A védelem az elsőbírói tárgyalási jegyzőkönyv 251. és 252. oldalain előterjesztett indítványai 581 elutasítása miatt is alaki semmisségi okot jelentett be. Erre a semmisségi okra is fellebbezést alapított. A fellebbezést ebben a részben is alaptalannak találta az Országos Tanács, mert az ügy eldöntéséhez szükséges tényállást a már felvett bizonyítás alapján megnyugtató módon állapította meg az elsőbíróság, illetve megnyugtató módon lehet azt megállapítani. Szükségtelennek látta tehát az Országos Tanács a maga részéről is azoknak a különböző okiratoknak beszerzését vagy ismertetését, melyeket a védelem vonatkozó bizonyítási indítványában felhozott. Érdemben : I. A törvény szavai szerint a Nr. 11. §-ának 1. pontjában meghatározott háborús bűntettet vagy bizonyos tevékenységgel (pozitív magatartás) vagy bizonyos állásban, szereplési körben történt mulasztással (negatív magatartás) lehet elkövetni. Ennek a most kiemelt két fogalmi elemnek, nevezetesen a pozitív magatartásnak és a negatív magatartásnak egymás mellé állításából nyilvánvaló, hogy a cselekmény elkövetésének egyéb tárgyi feltételei egyenlő fennforgás[a] esetén, a pozitív magatartással a más irányú negatív magatartás fogalomeleme is szükségképpen kimerül, amennyiben tehát a vádlott terhére pozitív magatartást lehet megállapítani, megokolatlan a negatív magatartás kutatása avégből, hogy többrendbeli cselekmény elkövetése legyen megállapítható. Az ui., hogy a cselekmény a törvénynek több rendelkezését sérti, ebben az esetben csak látszólagos. Egy bizonyos fogalomegység létezik a Nr. 11. §. 1. pontja első és második bekezdése között, ezért az Országos Tanács a vád tárgyává tett cselekmények vizsgálatánál, figyelemmel arra, hogy vádlott az 1939. évi háborúnak Magyarországra történt kiterjedése elősegítésénél, illetve abban történt mind fokozottabb belesodortatásunknál pozitív tevékenységgel van vádolva, ne1 A november 20-i tárgyalási napon előterjesztett bizonyítási indítványok.