Imrédy Béla a vádlottak padján - Párhuzamos archívum (Budapest, 1999)

II. FEJEZET A PER IRATAI

náltam a közpályáról való visszavonulásomat Kállaynak 1942. november 25-én, ha a reformok útjára lépnek; 555 d./1944. március 19-én a kormányzó negatív magatartásá­nak megváltoztatására egy ellenvetést nem tettem, sőt örömmel - ami később világo­san kifejezésre is jutott - és azonnal elfogadtam álláspontját, kijelentve, hogy nem kell, se testemnek, se lelkemnek ez a hatalom; e./ a közgazdasági miniszterséget - tu­lajdonképpen hatáskör nélkül, egy csak felelősséggel, de vajmi kevés hatalommal járó állást, mely miniszterelnöki múltamhoz képest visszaesést jelentett (Rátz mi­niszterelnök-helyettessége mellett) vállaltam; f./ a miniszteri székből egy, az SS-szel folytatott harcot vállalva, kiváltam és félreálltam, tehát elvi okokból még a hatalom e korlátolt mértékétől is megváltam; g./ a M[agyar] Élet Pártjából 1940 őszén, eredeti­leg Jaross-sal egyedül leptünk ki - mint ez a Halász Sándor elleni sajtóperben 556 bizo­nyítást nyert -, és sem pártbomlasztás, sem új pártalapítás nem volt szándékomban; az utóbbira csak azáltal került sor, hogy nagyobb számú spontán kilépés követte az enyémet. Igen, az az ambícióm megvolt, hogy önzetlen közéleti [...] 557 igyekeztem magam­ban minden önzést kiirtani. Ezt nem tudom igazolni, mert ez a lelkiismereti kérdés túl van az objektív elbírálási lehetőségek határán. Én azonban tudom, s ezért oly keserű számomra az ítélet eme megállapítása. A vád két hasonló természetű megállapítására kell még reflektálnom. Az egyik a farizeusság vádja, a farizeusságé, mely elárulta a szellemet, a nemzetet, a keresztény hitet. Lehet, hogy hibáztam a meglátásában és megítélésében a helyzetnek, de azt tu­dom, hogy amikor valamit, ami most rossznak bizonyult, tettem, igyekeztem a relatí­ve legjobb, vagy legkevésbé rossz megoldást megtalálni. Az arriváltak 558 és bizony sokan az írástudók közül elhagytak reformtörekvéseimben, vagy nem jelentkeztek, vagy hallgattak, és nekem fontosabb volt a reform, mint a környezet. A történelmi kényszerűségek meg azokra a szükségmegoldásokra vezettek, amelyeket most utólag könnyű a nemzet vagy a hithűség szempontjából kritizálni, de amelyek akkor - ami­kor a háború más végét lehetett méltán feltételezni - józan engedmények keretében mozogtak és nagyobb bajok elhárítását célozták. Az, hogy 1944 nyarán a kat[olikus] egyház vezető személyiségei milyen magatartást tanúsítottak velem szemben, és amit Antal István tanúval óhajtanék bizonyítani, egymaga megcáfolja a hitem elárulásá­nak vádját. Winkelmann vallomásának azzal a megállapításával kívánok még röviden foglal­kozni, amely szerint származásomra vonatkozólag Frick, akkori német belügymi­1942. november 25-én a költségvetési vitában csaknem kétórás beszédben bírálta a Kállay-kormány politikáját. Ennek végén jelentette ki: „Ha a miniszterelnök úr elindul a felvázolt úton, és feszélyezi őt, vagy azokat, akiket maga mellett kell tudnia, hogy én mint szerény kritikus itt maradjak e padokban, haj­landó vagyok még ezt az őrhelyet is elhagyni, csakhogy végre elinduljunk a posványból kivezető úton." KN 1939-1944. XVI. kötet, 200. p. 556 Lásd a III. fej. 13. sz. dokumentum bevezetőjét. 557 A következő sor, a fogalmazvány 6. oldalának utolsó sora, utólag levágva. 558 Beérkezettek, érvényesülni tudók.

Next

/
Oldalképek
Tartalom