Imrédy Béla a vádlottak padján - Párhuzamos archívum (Budapest, 1999)
II. FEJEZET A PER IRATAI
müség vezette. A terhére rótt bűncselekményeknek nem tényálladéki eleme ugyanis a rosszhiszeműség. A népbíróság vizsgálat tárgyává tette mégis ezt a kérdést, mert az ügy politikai jellegére tekintettel, a helyes ítélkezés szempontjából, nem közömbösek azok az indító okok, melyek vádlott elhatározásaira befolyással voltak, és melyek cselekményeit megvalósították. A népügyész vádbeszédében utalt arra, hogy a maga részéről a vádlott szubjektív felelősségét a lehető legnagyobb mértékűnek tartja azok között, akik már a népbíróság elé kerültek, s akik még ide fognak kerülni. És mindenekelőtt és mindenekfelett Imrédy Bélát tartja a legnagyobb bűnösnek is, mert a vádlott mindig tudta céltudatosan, hogy mit akar, és ezért a felelőssége is sokkal nagyobb a többiekénél. A népbíróság jogi felfogása egyezik a vád képviselőinek felfogásával. Mérhetetlenül nagy a vádlott felelőssége, s egyben mérhetetlenül nagy alanyi bűnösségének foka is. Mert ő volt az, aki történelmi, földrajzi és gazdasági szükségszerűséget hangoztatva, a németek mellé való állást hirdette, és oda is állította nemzetét. Pedig tudta, tudnia kellett hatalmas gazdasági tudásánál, kivételes műveltségénél és széles látókörénél fogva, hogy a német fegyverkezésnek, a hitleri diktatúrának - amit a Nemzeti Bank elnöki székéből figyelemmel kísérhetett - háború lesz a vége, mint ahogyan a történelemben addig minden fegyverkezésnek és diktatúrának háború lett a vége. A háború esélyeit pedig ugyancsak helyesen felismerhette már a kezdet kezdetén, éppen az említett kimagaslóan nagy gazdasági tudásánál fogva. Neki képessége volt egyrészt a német, másrészt az angolszász gazdasági erőforrások felméréséhez, s így előtte már eleve nem lehetett kétséges a fegyveres konfliktus végső kimenetele. Tudta azt is, mert kinyilatkoztatták, hogy a szövetségeseknek elhatározott álláspontja volt, hogy a háborút a németek teljes leveréséig folytatják. Ennek tudatában vitte bele vádlott az országot a háborúba, s ezáltal a biztos pusztulásba, annak ellenére, hogy a szövetségesek, s így különösen a szomszédos Oroszország nem kívántak egyebet ettől a kis országtól, mint semlegességének megőrzését. Nem bölcs, nem menthető és nem is a nemzet érdekében álló állásfoglalás az olyan, amelyik közeli és biztos pusztulást eredményez egy esetleges későbbi, talán csak évtizedek múlva bekövetkezendő érvényesülés és felemelkedés elérhetése céljából. Vádlott pedig ezt cselekedte, amikor történelmi stb. adottságokra hivatkozással nem akart semleges maradni azért, hogy a németek évek múlva - amikor netalán magukhoz térnek mostani lcvcretésüktől - szemrehányással ne illethessenek minket és gazdasági stb. retorziókkal is élhessenek velünk szemben. De ha eleinte nem is ismerte volna fel helyesen a való helyzetét a vádlott, 1943. év nyarán már egészen világosan tudta, a perben felmerült adatok szerint, hogy Németország és szövetségesei számára a háború elveszett. És mégis, ezt követően is a végsőkig való kitartásra uszított beszédeiben, újságcikkeiben és mindenütt, ahol csak alkalma nyílt rája. Ez a magatartás pedig jóhiszemünek nem nevezhető. Felmerül ezután az a kérdés, hogy mi vezette erre a rosszhiszemű magatartásra vádlottat?
