Imrédy Béla a vádlottak padján - Párhuzamos archívum (Budapest, 1999)

II. FEJEZET A PER IRATAI

A vád képviselőjének viszont helyes volt az a ténybeli meglátása, hogy a Magyar Megújulás Pártjának egyik célkitűzése a háború erőteljes folytatása volt. Ebből kö­vetkezőleg helyesen mutatott rá, hogy ebben a vonatkozásban is szó lehet esetleg ­jogi felfogása szerint - a rendelet 11. § 1. pontja 1. bekezdésének alkalmazásáról. A népbíróság mégis a rendelkező rész szerint minősítette a Btk. 95. §-ának figye­lembevételével, azért, mert vádlottnak a pártalapítással - amikor Magyarország még nem állt háborúban - több más egyéb célja is volt a vád képviselője által említett cé­lon kívül. S amik pedig olyanok (Magyarországnak tekintélyi állammá való átalakítá­sa a régi rendszer megdöntésével és a hatalom átvételével), hogy közelebb feküsznek, szervesebben függnek össze a most tárgyalt másik három (parlamenti pártszövetség­be lépés, a KABSZ megalapítása, a Nemzeti Szövetségben ténykedés) cselekményé­vel, amelyekkel, bár a háború erőteljes folytatását is kívánta biztosítani, fő célja azon­ban azokkal elsősorban mégiscsak a saját és pártja uralmának elérése és megalapo­zása volt. A célt sikerült is - német támogatással - elérni, az „eszme" győzött, csak éppen saját személyét nem lehetett a hatalom polcára állítani, mert - úgy látszik - a számításba valami hiba csúszott bele, s így: Szálasi Ferenc került oda. 3./ Vádlottnak a tényállásban (III. 3. a. pont) leírt tevékenysége huzamosabb időn át tar­tott (1938-1944-ig), állandó jellegű és folyamatos volt. A tevékenység hírlapi cikkeiben és gyülekezet előtt elmondott beszédekben nyert megvalósulást. Hirdette vádlott a nemzetiszocializmus eszméjét azért, hogy a nép széles rétegei az eszmének megnyerve, egyszersmind azokat a háború szükségességéről és tovább folytatásának fontosságáról is meggyőzze, mert aki hitt a nemzetiszocializmus bol­dogító nagyszerűségében (aki nemzetiszocialistává vált), az hitt a háború nemzet­megváltó mivoltában is. Hirdette vádlott a zsidógyülöletet, mert az is egyet jelentett a háború győzelmes befejezésének akarásával. Anélkül nem remélhették a zsidógyülölők a kérdésnek sa­ját elgondolásuk szerint való megoldását. Hirdette végül vádlott kifejezetten is azt, hogy minden vonatkozásban és teljes erő­vel a tengely oldalára kell állni, mert a nemzet jövője csak német győzelem esetén biztosítható. Mindezek pedig kiválóan alkalmasak voltak arra, hogy az ország háborúba lépése, illetőleg a háború fokozottabb mértékben való folytatása érdekében a közfelfogást je­lentős mértékben befolyásolják és az országra káros irányba tereljék. Széles népréte­gek tették ugyanis magukévá a vádlott által propagált felfogást, s így történhetett meg, hogy az esztelen, romboló, s ugyanezen, a nemzet létét fenyegető háborút a fele­lős (helyesebben felelőtlen) tényezők mindaddig folytatni tudták, míg csak a győzel­mes orosz seregek az utolsó talpalatnyi földet is ki nem rúgták lábai alól. Azt azután nem kell bővebben fejtegetni, hogy mindennek végső eredményeként micsoda szörnyű helyzetbe került az ország, s annak a háború felidézésében túlnyo-

Next

/
Oldalképek
Tartalom