Imrédy Béla a vádlottak padján - Párhuzamos archívum (Budapest, 1999)

II. FEJEZET A PER IRATAI

tént antikomintern paktumhoz történt csatlakozás semmiben sem segítette elő Magyarországnak a háborúba való belesodródását. 1939-ben, amikor Ribbentrop Moszkvában járt, megkötötték a tízéves megnemtámadási szerződést. Én feltettem az idevonatkozó kérdést Arnóthy-Jungerth Mihálynak és ő azt mondotta, hogy a Ribbentrop-féle szerződés csupán „ tavaszi felhő" volt. Erre én azt kérdeztem, hogy milyennek tartotta az antikomintern paktumot, mire ő azt válaszolta, hogy ez is egy tavaszi felhő. Már most, ha ez így van, akkor ez a tavaszi felhő nemcsak az első, hanem a második esetben is eloszlott, mint ahogy minden tavaszi felhő egyszer eloszlik. Arnóthy-Jungerth Mihály ugyan azt állította, hogy ő diplomáciai nyelven fejezi ki magát, de én bizonyítom, hogy a második tavaszi felhő eloszlott akkor, amikor újból felvettük a diplomáciai viszonyt a Szovjetunióval, és amikor a honvédzászlók visszakerültek az országba. Erre hivatkozni tehát nem lehet. Legyen szabad most azzal az okozati összefüggéssel foglalkoznom, ami a vádpontok szerint onnan ered, hogy Imrédy Béla miniszterelnöksége alatt Magyarország a négyhatalmi döntés helyett a kéthatalmi belvedere-i döntést fogadta el, ez is hozzájárult volna Magyarországnak a háborúba való sodródásához. Ez az állítás téves, mert a müncheni egyezmény elsősorban azt követeli, hogy a vitában álló két fél között közvetlen megegyezés jöjjön létre. Ez meg is történt, a magyar és a cseh kormány tárgyalásokba kezdett, jegyzékváltás történt a magyar és a cseh kormány között, aminek következtében megegyezés jött létre egyes területekre vonatkozóan. A vitás területekre a magyar kormány népszavazási ajánlatot tett, mint kisegítő megoldást. Hivatkozom ehelyütt Bárczy István vallomására, aki azt mondotta, hogy a csehek voltak azok, akik a németekhez fordultak, mert nem akarták és nem merték vállalni a kockázatot saját népük előtt, hogy egyes területeikről önként lemondjanak. Hivatkozom továbbá Bornemissza Géza vallomására, aki szerint néki Kánya Kálmán mondotta, hogy a szlovákok akarták a döntőbíráskodást. Hivatkozom az általam benyújtott Francia Sárga Könyvre, amiben a francia követ már október 17-én, tehát egy hónappal a belvedere-i döntés előtt Berlinbőljelentést küld a francia külügyminiszternek, amiben megírja, hogy Magyarország fellebbezett ugyan a müncheni négyhatalmi egyezményhez, egy négyhatalmi konferencia összehívását kérte területi igényeink megvalósítására. Téves tehát az az állítás, hogy Imrédy Béla nem kérte volna vissza Pozsonyt, mert ő minden magyarlakta területet visszakért, ezzel ellentétben Hitler volt az, aki megakadályozta a magyarfellebbezés célhoz jutását, és ő bírta rá a cseheket a tárgyalások folytatására. Amikor a tárgyalások nem vezettek eredményre, akkor került sor a belvedere-i döntésre, amelyet mindkétfél egyaránt elfogadott. A népügyész úr hivatkozott gróf Teleki Pál egy 1940-ben írt levelére, ez azonban nem érdekes, mert a belvedere-i döntés 1938-ban történt, és egy-két évvel később megírt levél nem lehet bizonyíték, hiszen könnyen lehet, hogy egyes részletekre gróf Teleki Pál rosszul emlékezett vissza. Méltóztassék figyelembe venni, hogy milyen hangulat közepette jött létre a komáromi tanácskozás, az újságok félóránként közöltek újabb és újabb részleteket a tanácskozásról, az ország egész lakossága feszült türelmetlenséggel várta a döntést, és óriási csalódást keltett országszerte, amikor megtudtuk, hogy nem jött megegyezés