Imrédy Béla a vádlottak padján - Párhuzamos archívum (Budapest, 1999)

II. FEJEZET A PER IRATAI

Daladier, Mussolini és Hitler. Kánya Kálmánnak az volt a felfogása, hogy nekünk nem szabad egyoldalú, kizárólag csak tengelydöntésre bízni ezt a dolgot, hanem arra kell igyekeznünk, hogy senkitől se fogadjunk el ajándékot, hanem szigorúan tárgyilagos elbírálás alapján, békés revízió útján kerüljenek vissza azok a területek, melyek az európai közvélemény és Amerika véleménye szerint is, akkor Magyarországot etnikai szempontból megillették. Ezen tárgyalások során vádlott azt a kijelentést tette, hogy ő nem nélkülözhet ebben a pillanatban senkit sem azon célból, hogy Hitlerhez vagy Mussolinihoz küldje őket, hanem Darányi Kálmán nyugalmazott miniszterelnököt küldte ki Hitlerhez Berchtesgadenbe és Csáky Istvánt, a külügyminiszter kabinetséfjét, aki csak cím és jelleges követ volt akkor, Mussolinihez. Feljegyzéseim vannak arról, hogy amikor Csáky István megjelent Mussolininél, csak négyhatalmi egyezményről volt szó, sőt Mussolini felajánlotta Csákynak, hogy az újabb négyhatalmi összejövetel Olaszországban legyen. Tehát úgy Mussolini, mint Ciano - ezt Teleki Páltól tudtam - azon a nézeten voltak, hogy nekik is megkönnyíti a helyzetüket egy újabb négyhatalmi egyezmény. Akkor még a Népszövetségből való kilépés és az antikomintem paktumhoz való csatlakozás előtt voltunk, semmi lekötelezettségben nem állván, minden alapunk meg volt arra, hogy türelemmel kivárjuk azt a két vagy három hónapot, amíg a négyhatalmi döntés megtörténik. A németeknek viszont az volt az érdekük, hogy Magyarországot lehetőleg lekötelezzék maguk mellett, más szempontból pedig büntetni akarták Magyarországot, mert 1938-ban nem volt hajlandó Hitlert követni, amikor Kiéiben felvetette ezt a kérdést. Hozzá kell tennem még azt is, hogy a közvélemény is meglehetősen türelmetlen volt, látván Lengyelországnak fegyveres fellépését. TANÁCSVEZETŐ BÍRÓ: Mégis hogyan került sor a kéthatalmi döntésre? BÁRCZY: Kéthatalmi döntésre már most azért került sor, mert az úgynevezett csehszlovák kormány külügyminisztere, Chalkovsky, úgy látszik, a németekkel már megegyezett, és a németek is a végén szívesen látták ezt a kéthatalmi arbitrázst, ami azután a Belvedere-ben meg is történt. Vádlott ezt elfogadta, mert úgy vélte, hogy a döntés így hamarabb és esetleg előnyösebben történik. TANÁCSVEZETŐ BÍRÓ: Teleki Pál leveléről van szó, melyben az foglaltatik, hogy Kánya négyes konferenciát akart összehívni, Imrédy fújta ezt le, és a tengely döntését akarta. Megfelel-e ez a valóságnak vagy nem? BÁRCZY: Ezt nekem Teleki is mondotta akkor is, utólag is, és magam is hallottam arról a levélről, melyet a kormányzóhoz írt, válaszolva Werth Henriknek arra az állítására, mintha mi bármi hálával tartoznánk a tengelyhatalmaknak. TANÁCSVEZETŐ BÍRÓ: A vádlottnak milyen törekvései váltották ki a disszidációt: diktatórikus vagy más törekvések? BÁRCZY: Vádlott Németországból való visszatérése után tartott minisztertanácson, amelyen magam részt nem vettem, s így csak hallomásból tudom Mikecz Ödön akkori igazságügyminisztertől, Sztranyavszky Sándor akkori földművelésügyi minisztertől és Bornemissza Gézától, hogy akkor bizalmasan, a tanácskozás után közlé-