Imrédy Béla a vádlottak padján - Párhuzamos archívum (Budapest, 1999)

II. FEJEZET A PER IRATAI

állt rendelkezésemre, és tekintettel arra, hogy a rendőrség tisztviselője is kinn volt, és e kivonat hitelességét megállapította, kénytelen voltam elfogadni ezt, és feltárva a való helyzetet a közvélemény előtt, lemondtam, arra való tekintettel, hogy ilyen körülmények között az eddig követett politikámat nem képviselhetem tovább. Ez volt a lemondásom oka. Egy-két esztendővel később utána tudtam járatni annak, mi van ennek az okmánynak hátterében. Megkezdtem a kutatást tekintettel arra, hogy erről a körülményről korábban tudomásom nem volt. Megállapítottuk, hogy ebben az okmányban, amelyet produkáltak, van egy beszúrás, illetve megjegyzés, amelynek értelmében a kikeresztelkedés az illetékes püspöki konzisztórium, káptalan engedélyével történt, amely minden hasonló esetben elnyerendő. Az illetékes püspökséghez fordulva megállapítottuk azt, hogy a káptalan irattárában, amely teljes egészében megmaradt, az engedély kérésére vonatkozólag semmiféle okmány és semmiféle adat nem található, tehát az okmánynak egyik megállapítása már kétségessé vált. Ezen a nyomon továbbmenve megállapítottuk, hogy az 1814. évi kikeresztelkedést megelőzőleg a bejegyzésben utalás történik az ügyre. Az 1807. évben be van írva az illető ősöm az ottani katolikus anyakönyvbe, és anyjának neve más, mint aki 1814-ben az anyakönyvi okmányon szerepel. Az 1807. évi bejegyzésben az anyának és a gyermeknek neve más írással van beírva. Ennek következtében feltehető volt, hogy az 1807-ben született gyermek keresztény anyának törvénytelen gyermeke, s mint ilyen van beírva a katolikus anyakönyvbe, és később történt az átírás, amely azonosította az 1814-ben kikeresztelkedett család sarjával. E körülmények következtében, amelyek valószínűtlenné tették, legalábbis lerontották az 1939-ben produkált okmány bizonyító erejét, az illetékes német hatóságokhoz fordultam, amelyek úgy nyilatkoztak, nem állapítható meg kétségen kívül, hogy ezen dédatyám zsidó, vagy nem zsidó származású lett volna. Ez az, amit pártom tagjai bizonyos alkalommal nyilvánosságra hoztak. Később, amikor szembekerültem az SS-szel, ekkor hivatkoztak belső szakvéleményre, amely az ellenkezőjét mondta. Tudomásom szerint ez a belső szakvélemény korábbi dátum, mint az általam beszerzett szakvélemény. HEGYHÁTI NÉPBÍRÓ: Mikor avatták vitézzé? Hogyan történt az avatás? IMRÉDY: Vitézzé avatásommal kapcsolatban a következőket adhatom elő: 1938-ban megjelent nálam Rátz Jenő, aki akkor a Vitézi Rend törzskapitánya volt, s kérte, lépjek be a Vitézi Rendbe. 1933-ban, amikor pénzügyminiszter voltam, Hellebronth Antal akkori vitézi főkapitány már egyszer kifejezte azt az óhaját, hogy belépjek a Vitézi Rendbe, én akkor ezt elhárítottam magamtól, mert az volt a felfogásom, hogy a vitézi cím, amelyet bizonyos politikai iránnyal kezdtek azonosítani, Angliában nem népszerű, és minthogy akkoriban Angliában is tárgyalásokat folytattam bizonyos pénzügyi kérdésekben, úgy éreztem, hogy a tárgyalások szempontjából nem előny, sőt hátrány, ha a vitézi címet viselem. Ezt a megokolást felhozva akkor elhárítottam a Vitézi Rendbe való belépést. 1938-ban, amikor már miniszterelnök voltam, eleget tettem a kérésnek. 1933-tól 1938-ig ugyanis igen nagyot fejlődött Angliában a megértés Magyarország politikája iránt, másrészt oly poszton voltam, olyan volt a kormányzóval való viszonyom, hogy ez elől a felkérés elől, amelyet minden bi-