Imrédy Béla a vádlottak padján - Párhuzamos archívum (Budapest, 1999)

II. FEJEZET A PER IRATAI

stílusa tekintetében. Mi elsősorban a parlamenti komoly kritikát és felszólalásokat tekintettük feladatunknak, és minden tekintetben amellett voltunk, hogy rend, fegyelem és törvénytisztelet jellemezze pártunk működését. Ezt bizonyítja az a körülmény is, hogy akkori pártom tagjaival szemben politikai bűnperekről hallani sem lehetett. Abban a vonatkozásban tehát, ahogy azt a vádirat beállítja, szó sem lehetett arról, hogy a szélsőjobboldalra álltam volna be, és ezzel szalonképessé tettem volna például a nyilas pártot. A 3400-as számú rendeletre vonatkozólag pedig hozzáfűzöm, hogy ellenzéki koromban is kifejezésre juttattam felfogásomat, amely szerint a 3400-as sz. rendeletet indokoltnak tartom, mert köztisztviselőt pártpolitikai vonatkozású lekötelezettség vállalásával lelkiismereti konfliktusba hozni nem szabad. 25. / A miniszterelnöki székről történt lemondásom indokait nem kénytelenségből, hanem szabad akaratból hoztam nyilvánosságra, mert úgy éreztem, hogy minden egyéni kellemetlenséggel szemben ezt a nyílt és tisztességes módot vagyok erkölcsileg köteles választani. 26. / A vitézi cím megszerzéséhez fűzött reflexiók szintén helytelenek voltak. Már 1933-ban felkért Hellebronth Antal, az akkori helyettes vitézi főkapitány, hogy lépjek be a vitézi rendbe, minthogy harctéri kitüntetéseim természete és száma ezt indokolja. Akkoriban azért tértem ki a felhívás elől, mert az volt az érzésem, hogy az angolszász pénzügyi világban folytatandó tárgyalásaimat ez inkább nehezíteni fogja. 1938-ban viszont Rátz Jenő akkori vitézi törzskapitány fordult hozzám újból ezzel a felkéréssel. Politikai poszton lévén, az említett szempontot most már nem éreztem fontosnak s ezért eleget tettem a felkérésnek, de hozzátettem, hogy csak az esetben tudom letenni a vitézi esküt, ha annak formája katolikus felfogásomnak megfelel. Ezért a vitézi formulát kérésemre módosították is. Származásomat illetően pedig annál kevésbé akarhattam valamit leplezni, mert annak idején semmit nem tudtam az ellenem később bekövetkezett támadásról és annak okairól. De egyébként is igazolni tudtam volna, hogy mind a négy nagyszülőm mindig katolikus hitben élt. 27. / Az 1939. márciusi események már nem találtak hivatalban. Ekkor tehát nem voltam a magyar politikának olyan súlyú tényezője, hogy annak irányára döntő jelentőségű befolyást gyakorolhattam volna. Bármiképp is vélekedjék azonban valaki az 1939. március 15-i német bevonulásról Csehszlovákiába, ebből analóg következtetéseket a magyar-német vonatkozásban levonni nem lehet. A magyar-német viszonyt ugyanis olyan állandó és időleges sajátos szempontok determinálják felfogásom szerint, amelynek feltárása nélkül politikai állásfoglalásom megérteni nem lehet. Éppen ezért már itt, észrevételeimben kitérek ezekre a vonatkozásokra. Nézeteimet az Új Magyarság 1940. húsvéti számában megjelent „Őszinte szó a magyar-német viszonyról" című cikkemben

221 foglaltam össze először, de mivel folyton felmerül a kérdés, mint lettem állítólagos angolbarátból németbaráttá, röviden összefoglalom. 221 Új Magyarság, 1940. március 24. 1-2. p. 176