Imrédy Béla a vádlottak padján - Párhuzamos archívum (Budapest, 1999)
II. FEJEZET A PER IRATAI
sabb volt, mint a két ország iparának együttműködését technikailag egybekapcsolni törekvő kezdetleges tárgyalások. Ennek az ügynek a lényegét az alábbiakban foglalhatom össze. Röviddel közgazdasági tárca nélküli miniszterré történt kinevezésem után kósza hírekből értesültem arról, hogy a Weiss Manfréd örököseiként ismert családi érdekeltség és az SS között megállapodás jött volna létre, a csepeli müveknek az SS-be történt átruházása tárgyában. Veesenmayer követ és dr. Boden érdeklődésemre ezt lehetetlennek tartották. A hír mégis igaznak bizonyult, és néhány nappal később megjelent hivatalomban Becher SS-alezredes, 189 dr. Bodennel és követségi titkárával. Dr. Becher kérte a magyar kormány tudomásulvételét a Weiss Manfréd-ügyre. Hetekig tartó tárgyalás következett, melybe Winkclmann SS tábornok is belekapcsolódott. A tárgyalásokon eleinte szóbeli - mint később kiderült, hiányos - információt kaptam, és a német tárgyalók különböző engedmények kilátásba helyezésével akartak engem kedvező álláspont elfogadására bírni. (Egyenlő számú magyar és német igazgatósági tagok, magyar elnök, alávetés a magyar jogszabályoknak, munkások szociális ellátása stb.) A tárgyalások későbbi szakaszában előkerült végre az írásbeli megállapodás is, mely a nálunk kevéssé szokásos „Treuhand" szerződés volt, melyet egyfelől a családi érdekeltség többségét képviselő (zsidónak nem számító családtagok együttese), másfelől maga az SS mint jogi személy kötöttek meg. A szerződés szerint az SS treuhandszerű kezelésbe 25 évre átveszi a Weiss Manfréd családi vagyont, csepeli műveket, különböző ipari és kereskedelmi érdekeltségeket, részvénypaketteket, sőt a családi mezőgazdasági birtokot is. Ennek ellenében fizetnek egy bizonyos bérleti összeget svájci frankban meghatározva, de a legtöbb ellenérték abban állott, hogy a család zsidótagjait semleges országba, Portugáliába szállítja, kivéve négy férfitagot, akik mintegy a szerződés biztosításaként német területen maradnak, hol szabadon élhetnek (ezek közül báró Weiss Alfonszal és báró Kornfeld Györggyel 1945 májusában több ízben találkoztam). A szerződés több különálló megállapodásból állott és többek között a Treuhand számára az évi bruttó forgalom 5%-át kötötte ki, tehát egy olyan horribilis arányú összeget, amelyet a vállalat semmiképpen sem tudott volna a nagyon leszállított haszonkulcsok mellett megkeresni, és amely részesedés 25 éven át a vállalat teljes eladósodására kellett hogy vezessen a Treuhanddal szemben. Az egyik részlet-megállapodás szerint a 25 év letelte után az SS-t elővételi jog illette volna meg az esetleges eladás esetére. A Treuhand részesedésére és elővételi jogára vonatkozó rendelkezések egybevetéséből nyilvánvaló, hogy a Treuhand a 26. esztendőben megszerezte volna magának a vállalat tulajdonjogát is. Nyilvánvaló volt tehát, hogy a Weiss Manfréd Művek tekintetében egy burkolt eladási szerződés jött létre, olyan jogi formában, amely kibúvót biztosított a magyar jogszabályok alól, nevezetesen az 1930-as évek elején létrejött és a magyar kézben levő részvénycsomagok eladásának vagy megterhelésének előzetes engedélyhez való kötése alól. Kurt Becher SS-Standartenführerről (ezredesről) van szó. - Dr. H.C. Boden Veesenmayer munkatársa, a birodalom magyarországi gazdasági megbízottja volt.
