Imrédy Béla a vádlottak padján - Párhuzamos archívum (Budapest, 1999)

II. FEJEZET A PER IRATAI

német egyesítése a birodalomban. Ez után a nyilatkozat után került sor arra a végső válságra, amely 1938 szeptemberében a müncheni találkozó néven ismert nemzetközi tanácskozásra vezetett, és amelyre a vádlott vezetése alatt álló kormány megbízásából gr. Csáky István, a külügyminiszter állandó helyettese

171 kapott megfigyelői kiküldetést. A müncheni találkozón, illetve az ott hozott határozatban számoltak Magyarország igényeivel is. Utasították a két érdekelt országot, hogy igyekezzenek a felmerült kérdést közvetlen tárgyalások útján rendezni, és amennyiben ez nem vezetne eredményre három hónapon belül, úgy a négy, Münchenben tanácskozó nagyhatalom képviselője fogja a kérdést letárgyalni és megoldani. A magyar kormány tárgyalásai a csehszlovákiai megbízottakkal nem vezettek eredményre, és így a magyar kormány - mint ez Sztójay Döme vallomásából kiderül - döntőbíráskodásra kérte fel a német kormányt és egyidejűleg az olasz kormányt is. Bárcziházi Bárczy István vallomásából

172 kiderül, vádlott előre megfontolt szándékkal csupán a két tengelyhatalom döntőbíráskodó részvételét kérte, és a müncheni jegyzőkönyvben foglalt kikötéstől, amely szerint mind a négy nagyhatalom részvétele lett volna szükséges, a kérdés rendezésére csupán a két fasiszta ország kormányának szereplését kérte.

173 Ezzel nem csupán a visszacsatolás tényének nemzetközi érvényességét tette kérdésessé, hanem egyben azt a látszatot keltette a magyar közvéleményben, hogy a felvidéki területek visszacsatolása kizárólag a két fasiszta állam jóindulatának és kegyének tulajdonítandó. Ezzel a ténykedésével alkalmat adott a fasiszta szellemű propagandának arra, hogy a magyar közvéleményt félrevezetve, hamis jelszavakkal, a tengclyállamok melletti további kitartásra és a hozzájuk való közeledésre lázítsanak. De vádlott egyéb irányú politikai magatartásában is lényegbevágó változás tapasztalható. O maga vallomásában azt állítja, hogy miniszterelnöksége során szerzett tapasztalatai juttatták arra a felismerésre, hogy az első zsidótörvény intézkedései nem oldják meg a zsidókérdést. Ugyancsak kormányelnöki tapasztalataira hivatkozva azt állítja, hogy a szélsőjobboldali pártok rendszerének elutasítása mellett arra a meggyőződésre jutott, hogy számos ember, akit ő őszinte nemzeti érzelmű hazafinak tartott, azért állott be a szélsőjobboldalt támogatni, mert a nemzet érdekét szolgáló szociális követeléseket nemzeti szellemmel párosítva csak ebben a pártban találta meg. 1 1 Nem a külügyminiszter állandó helyettese, hanem a külügyminiszter kabinetjének főnöke volt. A külügyminiszter állandó helyettese a szóban forgó időpontban báró Apor Gábor. 172 A per iratai között nincs nyoma annak, hogy Bárczyt az Imrédy elleni nyomozás során kihallgatták és vallomását a vádirathoz mellékelték volna, a főtárgyaláson azonban tanúskodott, a november 16-i tárgyalási napon. 173 Nem Imrédyn és a többi magyar politikuson múlott, hogy nem került sor négyhatalmi döntésre. A müncheni egyezmény függelékében előírt eljárási módot csak Mussolini és Ciano szorgalmazta, partnerekre azonban nem találtak. Nemcsak Hitler, hanem a nyugati hatalmak sem akartak négyhatalmi döntést. Perth római angol nagykövet tudatta Cianóval, hogy kormánya sokkal szívesebben látná a tengelyhatalmak döntőbíráskodását. Kánya az 1938. november 3-i minisztertanácson közölte: „Franciaország és Anglia a teljes désintéressement (érdektelenség - S. P.) álláspontjára helyezkedtek. Direkt kérték, hogy a németek és az olaszok vegyék át a döntést." MOL K 27. Minisztertanácsi jegyzőkönyv, 1938. november 3.