Imrédy Béla a vádlottak padján - Párhuzamos archívum (Budapest, 1999)

II. FEJEZET A PER IRATAI

olaszokhoz hasonló meglepetést, és ezért a német csapatok be fognak vonulni Magyarországra. Horthy - közlése szerint - ez ellen tiltakozott, és kijelentette, hogy a lemondás gondolatával foglalkozik. Ez a délelőtti tárgyalás ekként eredménytelenül végződött, majd délután ebéd után újabb megbeszélés volt, amely szintén eredménytelen maradt. Délután 6 órára volt kitűzve Horthy különvonatának visszaindulása, azonban ezt folyton halogatták, úgyhogy Horthy végül is megkérdezte, hogy fogolynak érezze-e magát, azonban megnyugtatták, hogy a vonat indulását csak légiriadók késleltetik. Este Hitler személyesen felkereste Horthyt szobájában, és ennek a megbeszélésnek eredményeként Horthy beleegyezett abba, hogy a német csapatok megkezdjék bevonulásukat Magyarországba [sic!], illetve tudomásul veszi ezt és kiadja a rendelkezést, hogy a németeknek ne álljanak ellen, mire Hitler közölte, hogy azonnal értesíti Antonescut, hogy a román csapatoknak a készenléte tárgytalan. Horthy nem beszélt erről, de én úgy értelmeztem ezt, hogy amennyiben Horthy végképp ellenállt volna, úgy Hitler terve szerint nemcsak a német csapatok jöttek volna Magyarországra, hanem szó volt arról is, hogy keletről román csapatok vonuljanak be Magyarországba. Horthy nem magyarázta meg, hogy tulajdonképpen estére miért engedett előző elutasító álláspontjából, de Csatay előző felvilágosításai alapján úgy láttam, hogy a vele volt katonai és polgári tényezők - Csatay honvédelmi miniszter, Szombathelyi vezérkari főnök és Ghyczy külügyminiszter, vagy Szentmiklósy, a külügyminiszter helyettese - beszélték rá arra, hogy ne álljon félre. Ezt helyesbítem akként, hogy értesülésem szerint csak a katonák - Csatay és Szombathelyi - beszélték rá erre. Horthy ezután közölte velem, hogy Veesenmayer azt a német kívánságot terjesztette elő, hogy engem nevezzen ki miniszterelnöknek, ő azonban ezt nem tartja helyesnek azért, mert én a parlamenti ellenzék vezére vagyok, tehát egy kisebbségé, és ő csak az alkotmányos többség bizalmát bíró személyt nevezhet ki. Én azt válaszoltam, hogy engem nem kell erről meggyőznie, mert ebben a helyzetben sem testemnek, sem lelkemnek nem kell a miniszterelnökség. Ezután arról beszélt, hogy egy színtelenebb egyéniséggel kívánja betölteni ezt a pozíciót, és így került szóba Sztójay és Csatay. Végül is Sztójay személyében állapodtunk meg, és Horthy felkért arra, hogy ezt a felfogását Veesenmayerrel közöljem. Horthyt egyébként erősen megviselték a történtek. Ezután felkerestem Veesenmayert és átadtam Horthy üzenetét. Ezután a kormányalakítással kapcsolatos tárgyalásokból kikapcsolódtam, de kedden este, amikor már kialakulóban volt a kormánylista, Veesenmayer újra magához kéretett. Minthogy a terv szerint pártomnak három tagja volt kombinációba véve, és álláspontom volt akkor, hogy pártom tagjai lehetőleg ne vegyenek részt a kormányban, kértem Veesenmayert, hogy hagyja ki őket, de ő ragaszkodott hozzájuk. Ezután még felkerestem Sztójayt is, akinek ugyanezt a kívánságomat előadtam, ő nem foglalt határozottan állást, annál is inkább, mert a kormányzó döntésétől függött a végleges elintézés. Másnap azután értesültem, hogy a kormányzó elfogadta azt a felfogást, hogy a kabinetben ne csak a kormánypárt tagjai vegyenek részt, és így pártom tagjai közül Rátz Jenő mi-