A levéltárak és a szocialista irattárak kapcsolatai. A Levéltári Szekció tanácskozása az MKE XIV. vándorgyűlésén, Miskolc, 1982 - Magyar Könyvtárosok Egyesülete Levéltári Szekció füzetei 3. (Budapest, 1983)
Hozzászólások
kori iratanyag kutatásánál a segédkönyvek használhatatlannak bizonyultaK, eltekintve természetesen a nem tudományos célú, hanem igazgatási jellegű feladatainktól. Korántsem meritettem ki a témával kapcsolatos öszszes problémát, hiszen ezen még részleteiben tételesen kell vitatkoznunk, kisebb csoportokban a tapasztalatokat hasznosítva. Számításba kell vennünk azt is, hogy a történeti források egészére kell tekintettel lennünk, és a tanácsi szervek irattári terveinek felülvizsgálatánál figyelemmel kellene lennünk arra is, hogy milyen iratok őrződnek meg a főhatóságok iratanyagában és milyen anyagok őrződnek meg a pártarchívumokban. Ugyanakkor számolnunk kell azzal is, hogy a tanácsok élő gyakorlata a legutóbbi iratkezelési rendelet kifejezett felsorolása ellenére is lényegtelen iratok, meghívók, értesítések iktatá s a. Ezeket - tárgyuk alapján - sokszor nem selejtezhetőnek nyilvánítja, ugyanakkor érdemi döntés-előkészitésekhez az illetékes ügyintézők rövid uton szereznek be véleményeket, adatokat, feljegyzéseket, ezek viszont nem kerülnek iktatásra. Ezzel a problémával nem a levéltárak feladata küszködni, mi nem "vállalhatjuk át" a tanácsok iratkezelésének ellenőrzését a tanácsok hivatalától, illetve a felsőbb tanácsi szervtől. A mi feladatunk a történeti érték vizsgálata és a törekvés arra, hogy a tényleg történeti értékű iratok az átadási idő után levéltárba kerülhessenek! Az eddig elmondottak viszont felvetik azt a problémát, hogy elŐselejtezési