Iratrestaurálás, iratvédelem. A Levéltári Szekció klubnapja 1982 - Magyar Könyvtárosok Egyesülete Levéltári Szekció füzetei 2. (Budapest, 1983)

C. Harrach Erzsébet—Sölch Frigyesné: Budapest Főváros Levéltára Filmtára

sági célt, a pozitív másolatok kutatói célokat szolgálnak, az eredeti iratanyag használatának kiküszöbölésével azok állagát kímélik meg. Itt egy fontos dologra hívnám fel a figyelmet. A Borsa-féle munkautasítás szerint: ,,a biztonsági filmet az eredeti iratanyaggal együtt őrizni nem szabad", ami egyébként teljesen érthető, hiszen például egy tűzeset alkalmával egyszerre pusztulhat el az eredeti iratanyag és a bizton­sági film. Az Országos Levéltár Budapesten kívül tárolja kameranega­tívjait. Mi ezt átmenetileg úgy oldottuk meg, hogy központi részlegünk páncélszobájában helyeztük el a kameranegatívokat. Mikrofilmek tárolására több megoldás létezik, mi egyelőre két­félét ismerünk: a zárható filmtárolószekrényt és az Országos Levéltár­ban, valamint a Filmarchívumban alkalmazott mozgatható, zárt rend­szerű fémállványt, ez utóbbi természetesen csak több tízezres tekercs­számú mikrofilmanyagnál szükséges. Mikrofilmjeinket zárható filmszek­rényekben tároljuk. Kétféle típusú lemezszekrényünk van, az évekkel ezelőtt beszerzett, kimondottan filmtároló szekrényekbe egyenként 540 tekercs helyezhető el. Ezt korábban tudomásunk szerint a Szarvasi Ktsz gyártotta, ma már nem gyártják. A másik típust piackutatásaink során egy számítástechnikai szakboltban találtuk, ún. kartotékszekrény, amely filmtárolás céljára is alkalmas, de eltérő méreteinél fogva csak 468 tekercs helyezhető el benne. NDK gyártmány, ára kb. 7000,- Ft, előre kell megrendelni. Az egyes tekercsek tárolására szolgáló kartondobo­zokat az UNIPACK Szövetkezet gyártja megrendelésre, az orsókat a Fővárosi Kézműipari Vállalat időszakosan gyártja. A korszerű filmtárolás kísérletei napjainkban is folynak. Az Ofotért a közelmúltban tájékoztatott egy új magyar szabadalomról, a leg­es pormentesen zárható, fertőtlenítő hatású vegyszerrel tölthető mikro­filmtároló dobozról. Egy-egy doboz ára a hozzá tartozó vegyszerrel együtt 300-400 Ft között mozog, nem olcsó és csak a biztonsági kame­ranegatívok archiválási célból történő felhasználására látjuk alkalmas­nak, ugyanis a tekercseknek a dobozokba történő elhelyezéséhez egy külön erre a célra kialakított kondicionált helyiség és külön kezelési el­járás szükséges, ez a kutatói célra történő felhasználásnál megold­hatatlan, illetve igen költség- és időigényes. (Időközben az Ofotért tel­jesen leállította a kezdeményezést.) A filmtárolás témájára vonatkozó irodalom felkutatása ugyancsak közeli feladatunk. A mikrofilmtári segédletek tekintetében a hivatkozott munkautasí­tás a legrészletesebb leírást tartalmazza, saját segédleteinket is ennek alapján fektettük fel. A főbb segédletek az alábbiak: — mikrofilmtári növedéki napló (a gyarapodás sorrendjében vezet­jük, növekvő sorszámmal);

Next

/
Oldalképek
Tartalom