Iratrestaurálás, iratvédelem. A Levéltári Szekció klubnapja 1982 - Magyar Könyvtárosok Egyesülete Levéltári Szekció füzetei 2. (Budapest, 1983)
Borsa Iván: A levéltárak iratvédelmi munkájáról
súlyosabb, a légnedvesség állandóan olyan magas, hogy ez a gyenge minőségű papír előbb-utóbb mállásnak indul. Itt a szellőztetés az az eszköz, amit — saját tapasztalatból mondhatom — nem használnak ki megfelelően a levéltárak, nem is tudják, hogy mi a jó szellőztetési mód, nyitva hagyják az ajtaját a raktárnak mondván, hogy így majd szellőzik. Pedig léghuzat nélkül eredményes szellőztetést nemigen lehet csinálni. A másik kérdés a raktárnak a rangja. A raktárnak rangja kell hogy legyen. Értem alatta, hogy ott van a mi féltett anyagunk, tehát az nem egy, magyar szóval nem tudom hamar mondani, egy lumpenkammer, ahová be lehet mindent rakni, hanem oda a védett iratok kerülnek, amelyeket védeni kell. Annak a raktárnak tisztának kell lenni, annak rendezettnek kell lenni. Van levéltár, ahol a levéltár épületébe nem lehet utcán használt cipővel belépni, és ha valakinek mondjuk egy külföldi vendégnek megengedik ezt, akkor mielőtt a raktárba lép, külön polietilén zacskót húznak a lábára, hogy ne szennyezze be a raktárt, mert a raktár olyan szinten van tisztán tartva. Ez egy konkrét élmény és azt hiszem, hogy ha úgy egy kicsit magunkra és a szomszédos levéltárainkra gondolunk, akkor azt kell mondanom, hogy ettől egy kicsit messze vagyunk. Az állvány. A Dexion-Salgónak egyfajta monopóliuma kezd Magyarországon kialakulni, ami bizonyos szempontból érthető és nem is kifogásolható. De megkérdőjelezhető, hogy újonnan épült raktár esetén az mindig indokolt-e. Tudniillik vannak olyan állványozási módok, amelyek talán jobban alkalmazhatók lennének, mint a DS, amely adaptált épületben kétségtelen, hogy igen előnyös. Gondolok nemcsak az összetolható állványokra, de azokra is, mert azokkal igen sok helyet lehet nyerni. Lefele menve a legkisebb egységig, az őrzési egységig, itt is kell néhány szót szólnom. Az Osztrák-Magyar Monarchia területén kialakult iratkezelés lényegesen eltér Európa nyugati, északi, az OsztrákMagyar Monarchiát ívben körülvevő országokétól, Franciaországtól Olaszországig. Ott, ezekben az országokban már a XVI 11— XIX. században kialakult a tárgyilag kezelt, összefűzött kötetbe kötött iratoknak az őrzési egysége. Ezzel szemben az Osztrák-Magyar Monarchiában az alakult ki, amit mindenki ismer a levéltári dolgozók közül, hogy egyes ügyiratok vannak, tárgyilag való rendezésük nem jellemző, vagy ritka, és ezek egymást szám szerint követvén, nincs is értelme, hogy összekössék azokat egy kötetbe. Ezzel szemben megindult helyesen egy tendencia, hogy a régi, XVIII., sőt XVII. századi eredetű két fedőlemez közé hevederrel bekötött iratok rendszerét fölváltják a dobozolás rendszerével. A doboz kétségtelenül jobb, mint a fedőlemez-heveder rendszer, de megragadom az alkalmat, hogy nyomatékosan fölhívjam a figyelmet arra, hogy nedves, penészedésnek induló iratanyagot a
