A Levéltári Szekció tanácskozása az MKE XIII. vándorgyűlésén, Kaposvár. 1981 - Magyar Könyvtárosok Egyesülete Levéltári Szekció füzetei 1. (Budapest, 1983)
I. A Levéltári forráskiadás - Ságvári Ágnes: Megnyitó
Dr. Ságvári Ágnes bevezetője: A Levéltári Szekció vezetősége a forráskiadások meggyorsításának és egységesítésének ügyét napirendre tűzve, a társadalomtudományi kutatásnak fellendítését, s vele összefüggésben a történeti ismeretek népszerűsítéséhez adattár biztosítását kívánja szolgálni. Mi levéltárosok, tudatában vagyunk felelősségünknek. Marxista történetírásunk kezdetben csupán a felszabadulás előtt többnyire ötletszerűen feltárt és kevéssé, vagy éppen elfogult szempontok szerint felhasznált anyagra támaszkodhatott. Számottevő eredményt hoztak azok az új kezdeményezések, amelyek a forradalmi mozgalmak és a korszakok eseményeit dokumentáló tárgyi és írásos emlékek gyűjtésére és rendszerezésére irányultak. Növekedett a döntő fontosságú sorsfordulókat és gazdasági politikai összefüggéseket elemző monográfiák, tanulmányok, esszék száma. Ahhoz azonban, hogy történeti emlékeinkről és hagyományainkról megbízható ismereteink legyenek, ma már elodázhatatlan a társadalom, életmód, művelődés változásainak behatóbb, tényszerű vizsgálata. E cél elérésének egyik - ha nem legfőbb - feltétele a levéltárban őrzött anyagok rendezésének meggyorsítása, feltárása, kutathatóvá tétele, sőt a kutatások megkönnyítése, végső soron pedig a források közlése. Aligha vitatható, hogy a társadalmi tudat továbbfejlesztése, a többi tudományághoz hasonlóan a történelmi előzmények és adatok feltárása és közkinccsé tétele útján lehetséges. A jelen, a múlt, s ezáltal a jövő megértése komplex tudást igényel, tudományközi együttműködést, és ugyanakkor e tudományok levéltári forrásbázisának minden eddiginél jobb értékesítését. Mindezen elvárások széleskörű tervszerű alapkutatásokat követelnek. Az is ismert, hogy az alapkutatáshoz szükséges dokumentumok túlnyomó többsége levéltárakban található. Ezek teljes vagy kivonatos közzététele megtisztelő feladat. S amennyire történetírás és népszerűsítés nem képzelhető el a levéltárak iratanyagának hasznosítása és a levéltárosok közreműködése nélkül, olyannyira nélkülözhetetlen a historikusok részvétele az alapkutatások ellátásában, a forráskiadások meggyorsításában, s ehhez nélkülözhetetlen egységesítésében. Az elmúlt harminc esztendő alatt a magyar levéltárak sokoldalú kollektív és egyéni publikációs munkát végeztek, - hogy csak példaként a hivatal-, gazdaság-, és művészettörténeti területet említsem. Mindez azonban még hangsúlyosabbá teszi az ellentmondást egyrészt a további információk szükséglete, a feladatok nagysága, másrészt a célirányos - kiadványmunka - ha úgy tetszik „megrendelések" - kis száma, és tervszerűtlensége között. Látnunk kell, hogy az elmúlt évtizedben kedvező feltételek nyíltak a levéltári forráskiadás egységes rendszerbe foglalt tömegméretűvé szélesítése előtt. Nemcsak
