Forrai Attila - Rácz Attila - V. László Zsófia: A Magyar Szocialista Munkáspárt Budapesti Bizottsága vezető testületeinek napirendi jegyzékei III. 1970. október 31. - 1980. március 5. Budapest Főváros Levéltára kiadványai. Levéltári dokumentáció 15. Levéltári segédletek 8. (Budapest, 2011)

Bevezető

„helyi párt- és tömegszervezeti vezetők és kádertartalékok” számára nyújtott intenzív, alapozó és rendszerező jellegű politikai képzést. Mindkét iskola a pártélet és a politikai irányítás alapkérdéseit tanította.107 1976-ban az esti egyetemnek 840 tanára volt, ebből 35 függetlenített, 805 tiszteletdíjas munkatárs. Utóbbiak főállásban tudományos tevékenységet folytattak.108 A létszám természetesen állandóan változott. 1988-ban a kilenc tanszéken 120 állandó alkalmazott, 38 politikai munkatárs, 700 feletti tiszteletdíjas tanár és 130-150 alkalmi előadó tanított. Legtöbbjük egyetemet, főiskolát végeztek, több mint 50%-uk rendelkezett felsőfokú politikai végzettséggel, sokan közülük Bp. PB- tagok voltak.109 Az Oktatási Igazgatóság 300-as tanácsterme (XI. Villányi út 11-13.) több Bp. PB- ülésnek is helyet adott. 8. tábla. Az Oktatási Igazgatóság 1972. október 1. és 1980. március 5. között hivatalban lévő osztályvezetői Név Osztály Kinevezés dátuma (Bp. PB) Felmentés dátuma (Bp. PB) Peják Emil Oktatási Igazgatóság 1972. október 5. 1974. július 25.110 Kurucz István Oktatási Igazgatóság 1974. július 25.111 1984. október 24. Közigazgatási és Adminisztratív Osztály Az osztály az 1967. május 9-ei MSZMP PB-határozat értelmében jött létre. „A párt politikájának megvalósulását, a jogalkalmazás jogpolitikai irányelveinek maradéktalan érvényesülését”112 * ellenőrizte a honvédelmi munka, a bűnüldözés és az igazságszolgáltatás területén, továbbá a Fővárosi Tanács és a szakigazgatási szervek munkájában, hatósági tevékenységében. 1976-ban feladatait kiegészítették az országgyűlési képviselők és tanácstagok választásának előkészítésével, valamint a fővárosi országgyűlési képviselők közéleti tevékenységének nyomon követésével. Az osztályon 1970-ben és 1976-ban is hat fő dolgozott.111 107 A Marxizmus-Leninizmus Középiskola és a kerületi szintű tömegtanfolyamok részletes ismertetése túlmutat ezen a fejezeten. 108 BFL XXXV. 1 .a.4. 496. őe. ( 1976. december 3.) 5. p. 109 BFL XXXV. I .a.4. 781. öe. (1988. május 11.) 36-38. o. 110 Az előterjesztés szerint a személycsere 1974 szeptemberében realizálódik. 111 Az előterjesztés szerint a személycsere 1974 szeptemberében realizálódik. 112 BFL XXXV. 1.a.4. 493. őe. (1976. október 20.) 59. o. 111 A KAO feladataira, szervezeti felépítésére lásd: BFL XXXV.1.a.4. 319. őe. (1970. február 6.) 80-82. o.; uo. 493. őe. (1976. október 20.) 59—64. o. 38

Next

/
Oldalképek
Tartalom