Rácz Attila - V. László Zsófia: A Magyar Szocialista Munkáspárt Budapesti Bizottsága vezető testületeinek napirendi jegyzékei II. 1962. október 31. - 1970. október 23. Budapest Főváros Levéltára kiadványai. Levéltári dokumentáció 14. Levéltári segédletek 7. (Budapest, 2010)

Az MSZMP budapesti vezetése 1962 és 1970 között

körülményeit (előterjesztés, vita, jelöltek), ezekről részletesebb tájékoztatást a kerületi vezető testületi anyagokban találhatunk. Korszakunkban a budapesti pártbizottság hatásköre alatt kerületi jogúként működött a BRFK, a CSVM, a BM PB és 1963-tól a Fővárosi Tanács PB82 is. 1962 és 1970 között a 66 kerületi első titkár közül csak kettő megválasztása, illetve felmentése kötődik pártértekezlethez: 1962. október 31-én választották Méhes Lajos helyett Schumeth Jánost a XIV. Kerületi PB első titkárának. Utóbbi már 1952 és 1961 között is az első titkári funkciót töltötte be itt, 1961 és 1963 közt azonban a pártiskolát végezte. Méhes Lajos tulajdonképp Schumethet helyettesítette, és a pártértekezletre pótolni akarták a hiányzó funkcionáriust. A pártapparátus mélyebb szintű vizsgálata szétfeszítette volna jelen írás kereteit, ezért itt csak az 1962 és 1970 között funkciót betöltött budapesti kerületi első titkárokat soroljuk fel. 22. tábla. Az MSZMP BB 1962. október 31. és 1970. október 23. között hivatalban lévő kerületi első titkárai Kerület Kerületi első titkár Kinevezés dátuma (Bp. PB) Felmentés dátuma (Bp. PB) I. Anda János 1955/1956. november83 1963.07.17.84 Somogyi Sándor 1963.07.17. röpszavazás 1963.07.29. 1967.01.25. Kada István 1967.01.25. 1973.10.30. II. Prieszol Olga (Antonovics Lászlóné) 1961.09.04. (Bp. VB) 1968.04.26. Kovács Ottó 1968.04.26. 1974.05.30. III. Bihari László 1959.11.23. (Bp. VB) 1972.10.05. IV. Nagy Mária (Mészáros Jánosné) 1957.08.26. (Bp. VB) 1969.05.29. Somogyi Imre 1969.05.29. 1980.05.07.85 82 Ld. 19—21. lábjegyzet. 83 Az első évszám az MDP kerületi PB-titkári posztra történt kinevezésre utal. Az 1956. novemberi dátumok arra utalnak, hogy az újjászerveződő pártban a kerületi IIB-elnökök formális kinevezés nélkül kerültek posztjukra, így hivatalviselésük kezdő időpontját sem lehet pontosan megállapítani. 84 A felmentésről szóló 1963. július 17-ei röpszavazást Id.: BFL XXXV.l.a.4. 43. őe. (1963. július 29.) 6. o. 85 Somogyi Innét az MSZMP XII. kongresszusán KEB-taggá választották. Ezért a március 18-ai Bp. VB- íilésen nem javasolták az újraválasztását. A kerületi pártbizottság április 25-én mentette fel, ezt a Bp. PB 1980. május 7-én tudomásul vette, és elfogadta Závori László kinevezését. A Magyar Szocialista Munkáspárt XII. kongresszusa. 1980. március 24—27. Bp., Kossuth Könyvkiadó, 1980. 202. o. BEL XXXV. 1 .a.4. 580. őe. (1980. március 18.) 76. o. BFL Az MSZMP IV. Kerületi Bizottsága pártbizottsági ülései (a továbbiakban: XXXV.9.a.3.). 158. őe. (1980. április 25.), BELXXXV.l.a.3. 165. őe. (1980. május 7.) 3. o. 34

Next

/
Oldalképek
Tartalom