Ságvári Ágnes (szerk.): Budapest főváros levéltárában őrzött jelentősebb kapitalista kori vas-, fém- és gépipari fondok - Levéltári dokumentáció 8. - Levéltári segédletek 3. (Budapest, 1984)

Harmatta Rendszerű Csőgyár Rt.

Harmatta Rendszerű Csőgyár Rt. XI 173 1924 - 1926 Terjedelem: 1 doboz 0,02 ifm. A vállalatot 1924-ben létesítették azzal a kizárólagos cél­lal, hogy a Harmatta János által feltalált és szabadalmaztatott gyár­tási eljárás alkalmazásával elektromos hegesztésű szerkezeti csöveket állítson elő. Az alapítást a Magyar Leszámítoló és Pénzváltó Bank szór galmazta, amely a Magyarországon addig nem gyártott termék bevezetésé­től komoly üzleti hasznot remélt. Az 5oo miiló K alaptőkét képviselő vállalati részvényállo­mány /ez az összeg 1926-ban, a pengőre való áttérés kapcsán 5o.ooo P- re módosult/ zöme már kezdettől az érdekeltségi hálózatot vezető em­lített pénzintézet, valamint az Épp és Fekete Gépgyár Rt. /1925-tu1 Roessemann és Kühnemann - Epp és Fekete Egyesült Gépgyárak Rt./ tu­lajdonában volt. Magát a gyárat is az Épp és Fekete cég Római-fürdői telkének egy üresen álló részén rendezték be. A vállalat 1926.junius 15-én beolvadt a Harmatta-féle Vas­hordó- és Tartánygyár Rt.-ba. Az egyesülés révén létrejött uj válla­lat a Harmatta-féle Vashordó-, Tartány- és Csőgyár Rt. nevet vette fel. 1. do bo z Köz£yülési_i rátok Közgyűlési jegyzőkönyv Közgyűlési iratok: meghívók, jelentések, eredményszámlák ^vezetőségi _iratok_ Alapszabály Cégjegyzési címpéldányok 1926 1925-1926 1924 1924-1925- 340 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom