Budapest Főváros Levéltára - Levéltár ismertető 2. (Budapest, 1997)

I. Buda, Pest és Óbuda levéltárai

Jelentős változás csak a forradalom és szabadságharc bukása után, 1850-ben történt, amikor a neoabszolutista rendszer az igazságszolgáltatást, valamint az árvaés a telekügyeket kivette a város kezéből. 1860-ban — vagyis miután helyreállt a korábbi igazgatási rend — visszakerültek a város levéltárába azok az akták, amelyek a hatáskör elvétele miatt az állami szerveknél keletkeztek. Pest város levéltára a fondképző szervek (vagyis az akták keletkezési helye) szerint épül fel, ami tükrözi a város szervezeti kialakulását is. A város vezetői és hivatalai A külső tanács a kamarai adminisztráció által összehívott polgári választmányból alakult ki. Ennek a választmánynak az volt a feladata, hogy a tisztújítások alkalmával megválassza a város vezetőjét. Elén a német szószóló állt, 1691-ben pedig megjelent a magyar szószóló is, aki a népes rác lakosság érdekeit is képviselte. 1705-ben a polgárság 24 tagot választott a külső tanácsba. 1721-ben kelt instrukciója teljes engedelmességre és a tanácsi utasítások végrehajtására szólította fel a testületet, vagyis a külső tanács feladata a magisztrátus támogatása volt. Ez azonban nem csorbította a polgárok jogait, hiszen a tisztújítást továbbra is alkalmi választmány végezte, az egész várost érintő kérdésekben pedig valamennyi polgárt összehívták. Az 1720-as évek közepén a tanács utasítást adott a polgári választmánynak az adószedésre és az elszámolásra, majd hozzájárult ahhoz a kívánsághoz, hogy a közügyek megtárgyalására a 24 tagú külső tanács mellett egy 100 tagból álló újabb testületet állítsanak fel. Az ún. 100-as polgárság létrehozása (1731) Laffert Ferdinánd báró királyi biztos nevéhez fűződik. 1743-ban a tanács a polgárok követelésére elfogadta, hogy az addig második helyen álló magyar szószóló rangja és fizetése a németével egyenlő legyen. 1751-ben a Helytartótanács megszüntette a külső tanács és a 100-as polgárság szenátorjelölési jogát, és ezután más városok mintájára csak a tanács jelöltjei közül választhatták meg a magisztrátus tagjait. 1766-ban Szlávy Pál királyi biztos megszüntette a magyar szószóló tisztségét, 1769-ben azonban a polgárság újra két szószólót választott. Mária Terézia a választást megsemmisítette és a vétkeseket megbüntette. 1781 -ben a Helytartótanács utasításban szabályozta a szószólók jogkörét. Eszerint a választott község elnöke, vagyis a szószóló, a belső tanács és a választott község között közvetít, fontosabb gazdasági és igazgatási ügyekben pedig összehívja a választmány üléseit. A szó-