Horváth J. András: Budapest Főváros Levéltárának története - Levéltár ismertető 1. (Budapest, 1996)

Gárdonyi Albert és Budó Jusztin főlevéltárossága

saság időszakában kezdeményező szerepet játszott a különböző vidéki levéltárak veszélyeztetett iratainak biztonságba helyezése és a hazai levéltárügy központosítása és újjászervezése terén. Niklay Péter allevéltáros 1919 májusában ugyanis a Közoktatásügyi Népbiztosság alkalmazásába lépett, és mint levéltárügyi megbízott kezdeményezte az Országos Levéltárügyi Tanács felállítását „az összes levéltárak tudományos szervezésének egységes vezetés "-ére.

89 A magyar levéltárügy történetében ez volt az első kísérlet valamiféle állami koordinácó megteremtésére.

90 Niklay aktivitásának hátterében nem annyira a tanácskormány iránti olthatatlan rokonszenv, mint inkább az a szándék állt, hogy megakadályozza „a múltat — s vele a múlt írott emlékeit is — eltörölni" szándékozó kommunista törekvéseket. Ilyen megfontolásokból került az Országos Levéltár élére, Csánki Dezső nyugdíjazását követően, a másik székesfővárosi allevéltáros is. Tóth-Szabó Pál néhány hónapi ottléte alatt az egyházi és a magánlevéltárak köztulajdonba vételének jelszavával igyekezett biztonságba helyezni számos értékes gyűjteményt szerte az országban. Hogy tevékenységük hátterében nem önző karriervágy vagy kommunista meggyőződés állott, azt a kettejük ellen 1920-ban lefolytatott fegyelmi vizsgálatok is tanúsítják. Ekkor némi pénzbírsággal elkerülték a hivatalvesztést, ám később, az 1924-es nagy létszámcsökkentés során nyugdíjazták őket. Közülük csak Niklay Péter érhette meg az 1945-ös rehabilitációt, hogy azután négy évvel később, most már végleg, nyugdíjazzák.

91 89 33/1919. K. N. sz. rendelet 90 Ezen testületben olyan közismert tudósok jelezték közreműködési szándékukat, mint például Marczali Henrik, Angyal Dávid, Tagányi Károly. Ld. a köv. jegyzetet!