Horváth J. András: Budapest Főváros Levéltárának története - Levéltár ismertető 1. (Budapest, 1996)
Az egyesített főváros levéltára a tudományos követelmények jelentkezésének időszakáig
Szervezési A szervezési szabályrendelet, mely a levéltárra vonatkoszabályrendelet zóan majd harminc esztendeig, egészen 1902-ig volt érvényben, hét szakaszban rendelkezett: 1. a levéltái" feladatköréről (62. §.); 2. a hivatal belső ügykezeléséről (63-64. §§.); 3. az iratanyagba való betekintéssel és az iratok kiadásával kapcsolatos kérdésekről (65-67. §§.); 4. valamint a hivatali státuszokról (68. §.). Feladatkör Ad 1. A szabályrendelet a levéltár feladatait az irattári funkciókból fakadó követelményeknek megfelelően körvonalazta. Eszerint a levéltár őrzési feladatköre a fővárosi hatóság minden iratára kiterjedt. A levéltári hivatalnak a napi ügyiratforgalom lebonyolításában együtt kellett működnie a másik két központi segédhivatallal, az iktatóval (,,igtató") és kiadóval. A levéltár előkereste és fel-, illetve leszerelte az aktákat, valamint irattározta az ad acta ügyiratokat. Okulva a korábbi gyakorlatból, a szabályzat részletesen intézkedett a kint lévő iratok irattárba való visszakerüléséről. A szabályzat dokumentációs feladatokat is előírt. Kötelezte a levéltárat a fővárosi szabályrendeletek őrzésére és nyilvántartására, valamint — a korábbi Erdei Hernrik-féle javaslatot átvéve—elrendelte, hogy hozzanak létre a regisztratúraanyagtól elkülönített, okmánytárat. Belső ügykezelés Ad 2. A levéltár belső ügykezelésének általános alapelvei úgyszintén a korábbi budai főlevéltárnok elképzeléseit tükrözték. A szabályzat kimondta, hogy tartsák együtt az azonos tárgyú iratokat (ügyiratiság elve), irattározzanak az ügyosztályok szerint, és gyakorlati szempontok alapján tartsák nyilván az iratokat. Betekintés, Ad 3. Az iratanyagba való betekintéssel, az iratok kiadáaz iratok kiadása sával kapcsolatos rendelkezések egyik alapelveként megfogalmazták a fővárosi főtisztviselők korlátlan betekintési jogának biztosítását, összhangban a felelősségi elvvel. A betekintés másik alapelve magánfelekre és ,,afőv. hatóság kebelén kívül álló hivatalok és tisztviselők"-re vonatko-