Horváth J. András: Budapest Főváros Levéltárának története - Levéltár ismertető 1. (Budapest, 1996)

A levéltár államosítása

ebben az időszakban alkalmazott tárgyi-tematikus iratkezelé­si rendszer, valamint a kommunista és munkásmozgalom tör­ténetére vonatkozó forrásfeltárás újszerű igénye együttesen a tematikus iratfeltárás követelményét állította előtérbe. Rész­ben a Munkásmozgalmi Intézet megbízásából, széleskörű iratfeltárási munkák során, előre meghatározott szempontok alapján, tematikus cédulakatalógus felállítására is kísérlet tör­tént. Ennek alapján körülbelül tíz folyóméter iratot válogattak ki a levéltár modern kori közigazgatási fOndjaiból, melyet az intézet kikölcsönzött. Az anyagot visszakerülése után nem helyezték vissza eredeti helyére, hanem „Politikai iratok gyűjteménye " néven külön fondot hoztak létre belőle. Munkahelyi légkör A levéltár atmoszféráj a, politikai légköre—csakúgy, mint szerte az országban — igen nyomasztó, intrikáktól és kény­szeres megnyilvánulásoktól volt terhes. Az ötvenes évek legelejének groteszk politikai kitételei az évtized második fe­lében már nem voltak annyira meghatározóak, de a munka­értekezleteket az egész korszakon át a munkateljesítmények nyilvános és részletekbe menő elemzése, a bírálat és önbírálat sűrű alkalmazása, a sokszor értelmetlenül személyeskedő hangvétel, általában is a nagy szigorúság jellemezte. Míg 1953-54 előtt a levéltárosok is állandó tervtúlteljesítési láz­ban égtek, felajánlásokat tettek Rákosi elvtárs 60. születés­napjára, munkaversenyre hívták ki a pécsi levéltár élgárdáját, sztálini műszakot teljesítettek, addig az évtized második felé­ben az engedékeny főhivatal már beérte az egyszerű norma­teljesítésekkel is. 155 Noha mind a levéltári törvényerejű rendelet, mind az éves munkatervek, mind a termelési értekezletek megjegyzései hi­155 BFL XXI. 516. 80/1951. Ív. sz. Fővárosi Közlevéltár 1950. évi jelentése; 23/1952. Ív. sz. Jegyzőkönyv az 1952. január 8-án megtartott munkaértekezletről; 175/1954. február 9. Ter­melési értekezlet jegyzőkönyve; MOL XIX-I-18. 86403-3­4/1953. sz. Területi referensi kiszállás a Budapest 1. sz. Állami Levéltárba.

Next

/
Oldalképek
Tartalom