Horváth J. András: Budapest Főváros Levéltárának története - Levéltár ismertető 1. (Budapest, 1996)

A levéltár államosítása

törvényhatósági elnök közbenjárására a belügyminiszter ren­deletileg visszaállította a főlevéltáros felszólalási és tanács­kozási jogát. 137 E kuriózumtól eltekintve, a tanácsrendszer 1950. július l-jével történt bevezetéséig érdemleges változás a levéltár működési feltételrendszerében nem következett be. A tanácsrendszer Akkor azonban — miként a többi fővárosi hivatal — a bevezetése levéltár is rövid időre tanácsi kezelésbe került, s a hivatal „igazgatási feladatait" az Oktatási Osztály (IX/a) Levéltári és Múzeumi Csoportja látta el az év október l-ig. Ettől fogva viszont az időközben hatályba lépett törvényerejű rendelet ér­telmében a Levéltárak Országos Központja gyakorolt felü­gyeleti és igazgatási jogokat a levéltár felett. 138 Hogy a városi tanácsnak némi gondot okozott az átalakulás irama, arra az az augusztus 14-én kelt minisztériumi leirat utal, mely felhívta a hivatal figyelmét, hogy nem illetékes intézkedni a múzeu­mok, a levéltárak és a könyvtárak „személyi, dologi, elhe­lyezési és költségvetési" ügyeiben. 139 Új levéltári A lev él tárügy et szabályozó új törvényerejű rendelet ( 1950. rendszer évi 29. tvr) a volt törvényhatósági levéltárakat - így a főváros levéltárát is - rendkívül visszás helyzetbe juttatta. De jure ugyanis megszüntette azokat (4. §. (2)), s az általuk őrzött iratanyagot a később felállítandó állami kerületi levéltárba utalta (12. §. (1) a)). Mivel ilyen új kerületi levéltár felállí­tására, ahogy az előzőekben, úgy később sem nyílt mód, jogi­lag nem is létező hivatalok őrizték a városi, illetőleg a megyei levéltári gyűjteményeket 1952-ig. Ekkor a közoktatási mi­nisztérium egy rendelettel „legalizálta" az addig fennállott abszurd helyzetet, s a „később felállítandó" kerületi levéltári 137 BFL XXI. 502. 17/1949. tvh. ein. sz. 171.784/1949. III.-3. Bm. sz. hat. 138 BFL XXI. 516. 80/1951. lev. sz.; MOLXIX-I-18. 1610-228­1/1951. LOK. sz. 139 BFL XXI. 516. 439/1950. lev. sz. 1011-27/1950. VKM ein. 3. sz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom