Buda expugnata 1686. Europa et Hungaria 1683-1718 - A török kiűzésének hazai levéltári forrásai (Budapest, 1987)

Levéltárismertetők - Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Levéltár / Tóth Péter (Borsod megye); Hőgye László (Zemplén megye)

adónak a nemesekre történő igazságos kivetéséről, 1689-ben pedig az egyéb vármegyei szükségletekre szolgáló pénzösszeggel kapcsolatban intézkedett. Voltak a megye lakosai között olyan rétegek, csoportok is, amelyek ideiglenes kiváltságokkal rendelkeztek: azok a jobbágyok például, akik elpusztult falvakba települtek be, s ezért több évig adómentesek voltak, vagy a beszállásolási terhek alól mentesültek. Az 1696—1697-ben kiadott statútumokból tudjuk: egyesek egyik megyebéli faluból a másikba költöztek, hogy újabb lakóhelyükön ismét új betelepülőknek számítsanak. Az ilyenek ellen is fellépett statútumaival a vármegye. De legszigorúbb azokkal szemben volt, akik nem teljesítették adókötelezettségeiket. Két évtized alatt öt statútum született az adófizetést, kettő pedig a fuvarbéli szolgáltatásokat megtagadók ellen. A rendeletek alkotói különbséget tettek a fizetésre képtelen szegények és azok között, akik makacsságból tagadták meg a fizetést. Egyes jobbágy családok ugyanis akkora nyomorban éltek, hogy még behajtani sem lehetett rajtuk a kivetett adót. Ezekért földesuraik tartoztak fizetni. A vármegye a lakosság adófizető képességének a megtartására is kénytelen volt ügyelni, igyekezett tehát védelmet nyújtani egyes rétegeknek: statútumaival szabályozta a cselédszegődtetés idejét és rendjét, a cselédek terheit, a kézművesek által termelt áruk értékét, a napszámosok fizetését; statútumával erősítette meg az uzsorakamatot eltiltó császári rendeletet is. Ugyanakkor kénytelen volt új terheket rakni a lakosság vállaira; elrendelte például a megyei tisztségviselők által írott levelek ingyenmunkával való továbbítását, az elfogott gonosztevők és rabok szállítását (1697). A vármegye statútumok segítségével szervezte saját belső életét és a joghatósága alá tartozó helységekét is. 1685 és 1697 között többször is rendelkezett a helységek tanácsával és bíráival kapcsolatban; előírta, hogy mi a teendő bíróválasztáskor az olyan falvak esetében, ahol a lakosság többsége nemes: megszabta, hogy milyen terhek alól mentesülhetnek azok, akik mint bírák munkálkodnak a falu többi lakosának az érdekében. Sok statútum szól a megyei tisztségviselők - az alispán, a szolgabírák - hatáskörének módosításáról és kiterjesztéséről, a törvényszék előtti eljárási módokról, a megyén kívül lakók idézéséről. A közállapotokra, közbiztonságra vet fényt, hogy a megyebéli nemesek igen kis számban jelentek meg a gyűléseken, mert nem volt biztonságos az utazás; ellenszegültek a közgyűlési határozatoknak, sértegették és gyalázták a kötelességüket teljesítő tisztségviselőket, nem akartak követi és egyéb tisztségeket elvállalni - az ilyeneket is statútumok büntetik. A közerkölcsök eldurvulását mutatják azok a statútumok, amelyeket 1683 és 1688 közöli a káromkodók, az ünneptörők, a részegeskedők ellen (de a dohányzók és a táncolók ellen is) hozott a vármegye. Mindez összefüggött az állandóan a megye területén állomásozó vagy a csak télire bekvártélyozott katonaság jelenlétével; a katonákkal való szoros érintkezést, kereskedést is statútum tiltotta. Különösen a háború első esztendeiben voltak tele az utak kóborló szökött katonákkal és más gonosztevőkkel. Ezekkel szemben is a vármegyének kellett volna eljárnia, de nem lévén megyei katonaság, ez nagyon nehéz feladat volt számára. Statútumokkal köteleztek tehát nemest és parasztot egyaránt arra, hogy ha az alispán vagy a szolgabírók felszólítják őket a gonosztevők üldözésére, fegyverrel segítsenek; aki ezt a segítségadást megtagadta, úgy büntették, mintha maga is gonosztevő lett volna. 1698-ban került sor végül egyfajta „rendőrség" megszervezésére: minden községet köteleztek kapitány, hadnagy és tizedes 156