Buda expugnata 1686. Europa et Hungaria 1683-1718 - A török kiűzésének hazai levéltári forrásai (Budapest, 1987)
Levéltárismertetők - Bács-Kiskun megyei Levéltár / Bálint Béláné Mikes Katalin
marhákat csak helyenként említették meg. A kötet többi része a kisebb feljegyzéseken kívül a derékpénzről, a borokról és bírságpénzekről számol be. 1683/1684 A derékpénzen, a bor- és bírságpénzeken kívül feltünteti pl. a budai és pesti törököknek adott ajándékokat (bárány, juh, kalács, cipó). A háborús eseményekkel, főleg a tatároknak, törököknek, kurucoknak és németeknek adott összegekkel a kiadások között találkozunk. Kiderül belőle, hogy a város „őrző" törököket, tatárokat, janicsárokat fogadott fel pénzért védelmi célból. (Ezek utódai a német „salagvárdák"). 1684/1685 A kötetben ismét a derékpénzt, a boreladásból és a bírságpénzekből befolyt összegeket jegyezték fel. A kvártélypénz céljára marhákat hajtottak be, de kölcsönt is kellett felvenniük. 1685/1686 Hasonló az előző évihez. A borszámadásból kiderül, hogy már 1685. karácsonyán 9 napig németek szállták meg a várost (19 „karikafa" bort ittak meg). Másutt - 1686 húsvét táján - is említik a német megszállást. 1687/1688 Jórészt a különböző borok számadása. Új bevételi forrás az „égett bor''. 1688/1689 1688. május 4-én számoltak le az előző évi tisztségviselők, és az összes átvett pénzt azonnal Budára vitték a porcióra. A részletes borszámadásból kiderül, hogy mikor, milyen megszálló csapatok tartózkodtak a városban. 1689/1690 A kötet a töredékek között található. Nagyobb részében az előző évi tisztségviselők elszámolását és a derékpénz kiadásait tartalmazza, az utóbbiban főleg quantum- és porciófizetéseket sorol fel. A kisebb bevételeknél ismét katonai executióról értesülünk. E kötetből a borszámadások teljesen hiányoznak. 1690/1691 Ismét a borszámadások dominálnak, megtalálhatók a bírságpénzek kiadásai, a konvenciók, az év végi és év eleji elszámolás. A kisebb bevételek között található muníció szállításáért, kvártélyozásért kapott pénz. 1691/1692 Az előző évi tisztségviselőknél maradt pénzek elszámolásán, a derékpénz kiadásain és a borszámadásokon kivül restanciák és kisebb bevételek találhatók a kötetben. 1692/1693 Ugyanolyan, mint az előző évi. 133