Bariska István et al. (szerk.): Buda expugnata 1686. Europa et Hungaria 1684-1718. A török kiűzésének európai levéltári forrásai 2. (Budapest, 1986)
Olasz Köztársaság
A végső megoldást Savoyai Jenő herceg főparancsnoki kinevezése hozta meg. A császári fővezér 1697. szeptember 11-én Zentánál csaknem teljesen megsemmisítette a török hadsereget. A győzelem végleges volt. A zentai csata és az azt követő karlócai béke (1699) utáni ünnepségeket a legszigorúbb hivatalosság jellemezte egész Itáliában: hálaadó Te Deum, udvari költők szonettjei, ünnepi érmék és nyomtatványok, fejedelmek szerencsekívánatai. Mindez az etikett szerint történt, csak a nép lelkesedése hiányzott, az az őszinte átélés, amelynek megnyilvánulásairól Cartari Buda bevétele után írta: „66 éve, amióta Rómában élek, ehhez hasonlót még nem láttam”. XI. Ince pápa és utódai megkívánták, hogy a katolikus papság kísérje figyelemmel a magyarországi eseményeket, misékkel, körmenetekkel, alamizsna gyűjtéssel és prédikációkkal támogassa a törökellenes háborút. Figyelembe véve a katolikus egyház kiteijedt szervezetét és a klérus igyekezetét, Itália lakossága állandóan friss híreket kapott a történtekről. Valószínűleg ennek köszönhető, hogy a magyar eseményekkel kapcsolatban szokatlan tömegű munka - történeti kiadványok, irodalmi alkotások, útibeszámolók, röplapok, metszetek, zenei alkotások, érmék — láttak napvilágot. Számos korabeli szerző érdemel említést. Galeazzo Gualdo Priorato, Giovanni Andrea Angelini Bontempi, Giovanni Battista Maghavini, Giovambattista Comazzi, Sempliciano Bizozzero, Ercole Scola, Giovanni Battista Chiarello, Giovanni Antonio Panceri, Nicoló Beregan, Camillo Contarini jól tájékozottak a magyar ügyekről, széleskörű földrajzi- és helynév adatokkal szolgálnak, gondosan leírják az események katonai és politikai vonatkozásait. A korabeli szerzők megemlékeznek az itáliai hadvezérek vállalkozásairól anélkül, hogy megfeledkeznének a többiekről: bőven osztogatnak dicséretet III. János lengyel királynak (ő a kedvenc hős), Lotharingiai Károlynak, Starhembergnek, és hangsúlyozzák a törökök bátorságát, különösen Abdurrahman pasáét, Buda védőjéét. Az itáliai szerzők tulajdonképpen valamennyi résztvevő álláspontját figyelembe veszik, de Magyarországot csak hadműveleti területnek tekintik, a magyarokat pedig csupán a császári haderő segélycsapatainak. A magyarokról alkotott vélemény esetenként negatív, bár különböző hangsúllyal. Ellenséges megnyilvánulások fedezhetők fel bizonyos jellemvonásaikkal kapcsolatban Priorato, Comazzi és Contarini munkájában. Inkább jóindulatúan, de nem minden bírálat nélkül szól Bizozzero. Helyenként erősen érezhető az ellenreformációs jelleg: Bizozzero és Comazzi nem mulasztják el hangsúlyozni, hogy a kálvinizmus elterjedése a magyarok bajainak egyik oka. Valamennyiük véleménye megegyezik abban, hogy a birodalom feladata visszaszerezni a töröktől elfoglalt területeket, és bármilyen Habsburg-ellenes törekvést el kell utasítani. 763
