Bariska István et al. (szerk.): Buda expugnata 1686. Europa et Hungaria 1684-1718. A török kiűzésének európai levéltári forrásai 2. (Budapest, 1986)

Bajor Szabadállam

Miksa Emánuel a törökök elleni háborúban többé nem vett részt személyesen. 1689-1691 között a Rajnánál és Piemontban harcolt a franciák ellen, 1692. március 26-tól pedig spanyol Németalföld helytartójaként Brüsszelben székelt.

A császári sereg balsikerei — közöttük Belgrád elvesztése 1690-ben — arra kényszerítették a császárt, hogy újra segítségért forduljon Brandenburghoz és a Bajor Választófejedelemséghez. 1690. október 28-án Miksa Emánuel egyezményt kötött a császárral, de csak a Zacco-féle ezredet tudta kiállítani, amely együtt harcolt a Badeni Lajos őrgróf vezette császári fősereggel a szalánkeméni csatában (1691. augusztus 19.). 1692. február 12-én kelt az a megállapodás, amelynek értelmében Miksa Emánuel visszarendelte a megtizedelt Zacco ezredet és két másik egységet (Seyboltstorff és Arco ezred) állított ki. Mindkettő Badeni Lajos, majd herceg Eugene Croy tábornagy parancsnoksága alatt vett részt az 1692-es és az 1693-as sikertelen hadjáratban, így Belgrád második ostromában is. A következő négy évben nem harcoltak bajor csapatok Magyarországon. Utoljára 1698- ban vonult fel a Spilberg-féle bajor kerületi ezred Savoyai Jenő herceg főparancsnoksága alatt.

Miksa Emánuel mintegy 10 millió forintot költött a török háborúra. A segély csapatokért járó megállapodás szerinti összegeket a császári Udvari Kamara csak ismételt sürgetésre és akkor sem hiánytalanul fizette ki. Ehhez járult még az emberéletben elszenvedett jelentős veszteség, amit inkább betegségek okoztak s nem a harci cselekmények. A Bajor Választófejedelemségnek a török háború nem hozott anyagi előnyöket. Ami a hadjáratokból megmaradt, az a bajor választófejedelem személyes dicsősége volt és az a történelmi teljesítmény, hogy a választófejedelemség jelentős részt vállalt Magyarország török uralom alóli felszabadításában s ezzel Európa számára való visszahódításában.

689