Buda expugnata 1686. Europa et Hungaria 1683-1718 - A török kiűzésének európai levéltári forrásai I. (Budapest, 1986)

Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királyság

TÖRTÉNETI BEVEZETŐ Az angol külpolitika Cromwell protektorátusa idején alapvetően átalakult. A korai Stuartok erélytelen spanyolbarát politikáját aktív, tudatosan a tengerek feletti uralomra törő külpolitika váltotta fel. Bár az angol forradalom vezetői protestáns keresztes hadjáratot hirdettek, a gazdaságorientált, fokozatosan a szabadkereskedelemre áttérő Anglia még a protestáns svéd mintaállammal is szembeszállt, amikor veszélyeztette a brit kereskedelmi érdekeket a Balti-tengeren. Az 1650-es évek végén - miután Spanyolország a harmincéves háborút követően végleg elvesztette nagyhatalmi helyzetét és a vallási meggondolások háttérbe szorultak a kereskedelmi érdekek mögött — Anglia közvetlen vetélytársa és (átmenetileg) ellensége Hollandia lett. Ezen a helyzeten a Stuartok időközben bekövetkezett restaurációja sem változtatott. Anglia és Hollandia háromszor csapott össze a tengeren, amíg a franciák által is szorongatott Hollandia, egyre jobban rászorulva az ugyancsak protestáns Anglia segítségére, elismerte az angolok vezető szerepét. Míg az angol politika irányítói — a gazdasági fejlődést és szükségszerűséget követve - a 17. század utolsó évtizedeitől a tengereken és ami ezzel egyet jelentett, a tengerentúli kereskedelemben az elsőségre törekedtek, Európában a hatalmi egyensúly fenntartásán munkálkodtak. Anglia habozás nélkül cserben hagyta szövetségeseit (a spanyol örökösödési háborúban például), ha úgy látta, hogy azok túlságos megerősödése tengeri hegemóniáját fenyegeti. A 17. század végétől egészen a napóleoni háborúkig az angolok szemében Franciaország volt a legfenyegetőbb hatalom, amely terjeszkedésével egyaránt fenyegette Anglia európai és tengerentúli érdekeit. így Anglia számára nélkülözhetetlenné vált a szövetség Franciaország ellenségeivel, köztük az osztrák Habsburgokkal. A törökellenes felszabadító háború első szakaszában Angliát belső nehézségei kötötték le. Az ismét kiéleződött vallási ellentétek, a „rózsaházi összeesküvés", II. Károly halála, az Argyll- és Monmouth-féle felkelés, valamint a parlament fokozódó ellenállása a katolikus II. Jakab abszolutista kísérleteivel szemben az angol külpolitikát átmeneti tétlenségre kárhoztatták. A dicsőséges forradalmat (1688) követően Anglia Hollandiával együtt, amellyel III. Vilmos uralkodása idején (17024g) perszonálunióban állt, XIV. Lajos Franciaországának expanzív törekvéseit meggátolandó, egy nagy franciaellenes koalíció létrehozására és fenntartására törekedett. A tengeri hatalmaknak érdekükben állt, hogy leghatalmasabb szövetségesük, a császár, mentesüljön a kétfrontos háború terhei alól. A török háború másfelől erősen gátolta a levantei kereskedelmet, így a béke helyreállítása Angliának és Hollandiának többszörösen is érdekében állott. 543