Buda expugnata 1686. Europa et Hungaria 1683-1718 - A török kiűzésének európai levéltári forrásai I. (Budapest, 1986)
Lengyel Népköztársaság
A francia király nem volt igazán érdekelt a lengyel szövetségben, mivel Európa e térségében elegendőnek tűnt számára a brandenburgi választófejedelem támogatása. 1685-ben sor került a megromlott lengyel-francia kapcsolatok javítására; a Bécstől való elhidegülest követően a franciák de Bethune követet Lengyelországba küldték, míg az ellenkező irányú követséget Jan Wielopolski főkancellár vezette. Wielopolski fáradozásai részleges sikert hoztak; helyreálltak a korábbi kapcsolatok, de XIV. Lajos továbbra is határozottan elutasította egy közös törökellenes akció tervét. így 1686-ban III. (Sobieski) János ismét a Habsburgok felé fordult. Az Augsburgi Liga megalakulása után Franciaország újból a Lengyel Királyság megnyerésére törekedett. A lengyel királynak is szüksége volt a franciák támogatására, de ezirányú törekvései a Habsburgok és a brandenburgi választófejedelem által támogatott főúri ellenzék ellenállásába ütköztek. Döntést csak a király és az ellenzék közötti fegyveres küzdelem hozhatott volna. Egy ilyen összecsapás 1689-ben már küszöbön állott, de végül is a király, aki ekkor a kis- és középnemesség támogatására is számíthatott, visszariadt a polgárháborútól. Ismételt kísérletei során III. János nem annyira a Szent Ligából való kilépésre törekedett, ahogy ezt a pápai diplomaták feltételezték, mint inkább a Ligán belüli helyzetének megszilárdítására. Terveihez azonban Franciaország nem nyújtott segítséget. Ugyanakkor Lengyelország esetleges kilépése a Szent Ligából a király szövetségesei egy részének elvesztését eredményezte volna, dinasztikus terveinek valóraváltása pedig minden bizonynyal határozott ellenállásba ütközik. III. János ugyanis épp azáltal tett szert széles nemesi körök támogatására, hogy programjába vette a nemesi szabadságjogok védelmét, elsősorban a szabad királyválasztás vonatkozásában. A király meghátrálása az ellenzékkel való fegyveres leszámolás elől maga után vonta a francia vonal feladását és az ismételt Habsburg orientációt. A Bécs felé fordulást és a törökökkel folytatott eredménytelen komáromi tárgyalásokat az 1691 évi sikertelen moldvai hadjárat követte. A király ugyan Presytánál 1691. augusztus 19-én legyőzte a törököket, de nem valósult meg az Erdélyben állomásozó császári csapatokkal való együttműködés. A hadjárat csupán néhány moldvai erősség (Neamc, Dragomirna, Cimpulung, Suczawa és a Dnyeszter menti Soroka) lengyel birtoklását eredményezte. A kudarc után a betegeskedő király visszavonult az aktív politikai élettől, a kezdeményezés felesége kezébe került. Mária Kazimiera (Marie-Casimire de la Grange d'Arquien) a francia közeledést szorgalmazta. A XIV. Lajossal aláírt 1692 évi szerződés Lengyelországot függő viszonyba hozta Franciaországtól, ugyanakkor függetlenítette Bécstől.. ÜL János azonban végül nem ratifikálta ezt a megállapodást. A szerződés trónutódlással kapcsolatos záradéka ugyanis a nemesség támogatásának elvesztését jelentette volna, valamint a Szent Ligából való kilépést. Ugyanakkor pedig — és ez nagyon lényeges — Franciaországnak nem sikerült elérnie a Porta és a Lengyel Királyság közötti békét, ami a szerződés életbelépésének feltétele volt. A törökök Kameniecen kívül semmit sem voltak hajlandók visszaszolgáltatni Lengyelországnak, így a lengyeleknek nem maradt más választásuk, mint végsőkig folytatni a háborút a Portával. 428
